kockás szoknyám szélére ,
arcunk bája s fiatalsága
tükröt vetett árnyékunkra..
Nem igen sétáltak emberek
az ősz rajzolta körül magát ,
a sötét fák s hulló levelek
becsurogtak titkos réseken.
Bolond jó kedvünk támadt
sötétben bőrünk összeért ,
közel volt ajkamhoz ajkad
szemeink nagyok és sötétek.
Néztük a csillagos égboltot
zöldes szemed úgy ragyogott
amit adtál akkor,szerettél tudom
most merre vagy ?Hol lakol?
Sok nap telt el azóta, évek
most egyedül sétálok a téren ,
de minden fán és hulló levelén
más ember mozdulatát lelem.
Ígértél örök szerelmet, folyton
édes illatod most is itt van ,
mint egy tolvaj mindent lopok
a kockás szoknyában vagyok .
Minden lépésben látom lépésed
minden fában alakod faragtam
összeszedtem a hulló leveleket
minden levélben a te emléked .
Én vagyok hibás nem vigyáztam
nem voltam eléggé éber kuvasz
míg fák hulló leveleit számoltam
elcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése