nem kerestem glóriát ,
mosolyban fürdött, lelkem vágya
s nem volt soha palotám.
Sokszor hittem magam boldognak
lüktetve vert kis szívem
sóhajom ringott kék hegyormokon
elseperni nem mertem.
Szívemben lakatos zárt titok volt
romantikám fellegekben ,
volt hogy vérem fel-fel robbant
majd halkan leülepedett .
Ma homály lett őrangyalom képe
rég nem hozza örömmel
szép dalokat, mik régen kísértek
gátat épített elémbe.
Mindenből kijutott fehér-feketén
ma csak sáros áradat ,
némán csúsznak el éveim igéken
kibuggyanó könny a tavasz .
Most gyors hervadás tündére lettem
minden múlik mellettem
láthatatlan kéz csúfosan leteperhet
holnapra mindenki elfelejt. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése