A vivódás-------Vilhelem Margreta

• Mi lesz velünk e furcsa létben
  ha rozoga ,sántító napok keményen
  őrlik az örömök hangos mosolyát
  s vért fakasztanak kötözött sebeken.
  
  Oly bánatos a düledező életünk
  hánykolódnak érzéketlen undorok
  ég és pokol együtt összefogottan
  megtervezik utolsó végszavunk.
  
  Mert bús harcok temetője a Világ,
  emberi testek hamvadó emléke,
  bilincsből szabadult színes érzelmek
  megtépázott szenvedő lángoló tüze .
  
  A föld abroszán piros rózsák
  bolyongó lelkek utolsó szavát
  magukba zárják jóságnak hatalmán
  szilárdan a béke szürkés rácsain.
  
  Hódolva állunk a zsongó viharban
  szemünkben istenek vad szeme
  ajkukon el nem suttogott halk imák
  múlandó frigyben , szívek álmában.
  
  Mert úgy fáj a szomjas türelem,
  a vérrel tele sírt földnek avarján
  egy Világ képe gyökerekbe mélyed
  az örökös szomorú örvények felett .
  
  S a törvények mik kergetik magukat
  árnyakba fogózva meg- meg szakadnak
  a gyógyító szerenád jövendőjében
  halált gyalázva győztesen újulnak./W/B.