Most már késö-----Vilhelem Margareta

• Kinyújtott karomon szánalom
  szívem súlya inog alatta,
  közönyösen kattannak az órák,
  reám való tekintettel halkabban.
  
  És szédülök mint a körhintában,
  ha ajkad merészen lankad
  félszegen mozgok behunyt szemmel,
  sóhajtó lelkemen fáradt unalom.
  
  Tudom sosem lesz éber figyelmed
  sajnálatos módon másra tereled ,
  s kimondott szavaim perceit élccel
  átváltoztatod egy víg legyintéssel .
  
  Tudod volt egy érzés mi jelezte,
  sosem lesz hosszú boldogságom
  csöndben babrálok hatalmamon
  a megunt percek csöndességében
  
  s hogyha fáj az érintésem kedves
  ne húzd karod messzire tőlem
  arany rabságom kálváriája önzetlen
  szertelen ajkad csókja érzéketlen.
  
  Ily fáradtan oly könnyű az álmom,
  elhessegetem a csöndes hallgatásom
  s halkan fodros zsebkendőm keresem
  ahogy hátat fordítasz közönyösen./W.B/