szánalmasan szívlelem
vízparti sétánk békéjét ,
s hallgatlak süketen
most hogy szemben állsz velem
csábos mosoly mögött
kutatlak eltökélten
már szinte mérgesen ,
s viharzik lelkemben
a jel ,hogy sosem értettél meg ,
számban keserű ízzel
észlelem ,
oly idegen lettél nekem.
Hamis szemeidben szük fény
mig kong szívemben
szavad mint egy szürke rém
s vele rendjén
egy félreértett biccentéssel
arcodon döcög a szegény értetlenség.
Már nem okollak, de megkérdem
hogy ennyit érne
egy hirtelen löket a szívben
ami eltökélten
a te szerzeményed ?
S ha forrón fogod kezem még
csak tested beszél nem a szív
mert idegen vagyok neked
amit te nem értesz és nem is érthetsz
csak vendégként lépegetsz
sunyi menéssel
mellettem az üdvös perceinkben.{W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése