és talán nem is érzed
ahogy dobog köztünk a lég
füstöt szór az élet
testűnk fölött ,
s holt keresztünk
szendereg.
Még ketten ülünk
az asztal mellett
ketten egymás ellen
s a vágy mi törvényt mér
lebeg a kétségbeesésig
szédítő kékséggel
a cigarettánk füstjébe
míg kezünk még összeér.
Másra gondolunk mindketten
sokat vagy keveset
mérünk perceinkben
egymás ellen,
mindent mindenig ,
mert nincs mentség
a volt szép mindig
és marad a törvényünk
egyedül keservében
gyönyörű sebzett sejtelmek
repdesnek fölöttünk ,
mert nincs más menedék
csak mindkettőnk
magunkhoz mérjük érdekünk
a holtág széléig. {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése