vészes csend
borítja elmém,
s lilás szirom,
lassan kering
Várok,
suttogod nevem,
mit ,csak én hallok
s a szürke köd
mi borul az égre,
fénytelen, és vak.
Állok,.
a néma éjszaka
nesztelen zajában,
és állva várok,
az érzések,vad
viharában.
Csend.,
betölti a végtelen
teret,s lassan,
meginog a föld,
s várja jöttödet
Hiába
kopog a cipőm,
árnyak fátyla
borítja a testem,
s senki sem hallja,
hogy suttogod nevem. [ W.B] Vil
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése