Arcán sosem látszott,hogy mennyit szenvedett,
Haja kontyba fogva,szürke és fénytelen,
A sok év elkoptatta,már nagyon-nagyon régen.
A csodás asszonyból nem maradt már semmi,
Csak a szép, tiszta ,kék nagy szemei,
Könnyei nem voltak elapadtak régen,
Fia elvesztését,a szíve siratta meg.
Oh ,Te jó Nagymami,de jó is volt véled,
Nyugodtságot adtál bármi történt velem,
Sokszor felidézlek gyermeknek,barátnak,
Szeretném ki kürtölni az egész Világnak,
Ha most itt lennél megcsókolnám kezed,
Megköszönnék mindent,hogy lehettem Veled,
De az élet nem áll,forog körbe-körbe
Most már én vagyok Nagymamának képe.. [ W.B
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése