mikor már minden elveszett
sajnálat ült arcomon eleven
szenvedés nélküli szüntelen .
Átkosan szikrák táncoltak ,
öklömben fogtam haragom
féltően óvva ,keservesen
játszottam velük elszédülten .
Mert lehet az élet egy ajándék
bár törtető keserű öntudat kísér
átfogó karok gyürüként ölelnek ,
ha nincs értéke, nincs dicséret.
Csak ábránd leszek üres légben
keresem majd támpontom egekben
rózsákat fűzők telt kontyom ékére
és áldom az isteneket bőségesen.
Fájdalmam nyugszik a csendben
imáim suttogom képzeletben ,
sajognak vágyaim kedvveszetten
szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése