Néha az a józanító pillantás , mikor kerülőd a megalázást riadt szem rebbenések kereszttüzében súrlódnak fáradtan megszeppenve .
Mint gyermekek nézzük egymást kitalálva pupillánk nagyságát melyik bír többet egyet -mást szinten birtokolva egymást.
Csak a szél nyikorog az estben s a pillantásaink csak érdekek, s felettünk zúgnak emlékek kétsége régen leülepedő repdeső törvények. .
Oly boldogság annak , ki belelát beleadhatja teljesen derekát , s mint kéklő vizeken a hullámok úgy hullámzanak pirosan végpontok.
S mint magányától fosztott őrület sikong nagy fellegeken vihar szélben és fortyog bennük a szétomló szeretet szemeink kereszttüzében szenvedéllyel.{W.B.}
Hogy suttogjam ha nincs szavam hogy rég benned oltom szomjam hogy levegő után hamar kapkodok fel s alá jár szüntelen mellkasom miközben köztünk áll az uralom.
Mert minden oly kiszámíthatatlan csodákba bujtatott titkos kábulat mi körül ragad türelmetlen álmokat veszélyes sikoltó titkokkal körülfogva s csak hajammal babrálok rád gondolva.
A boldogságom idegen homályában már árnyékos nyomod sem találom s a szél is eleredt, kihűlt vastagon s mi összetartotta karjaink valaha most zavartan ölelnek láthatatlant.
Oly rejtelmes az össze- vissza éjszaka kétségeitől nem szabaduló gondolat szorítja mindazt , mi egykor boldogan simult gyönyörrel felruházva arcomon nyugtalanul örök szerelmet hazudva.
Mar már az üres szobámban hajnalban búcsúzik riadtan kakas szóra álmom fejem puhán megtörten párnámba hajtom s mégis magamat emésztő szomjúságom még ott lüktet forró ajkadon szavammal . {W.B.}
Kiáradt a víz szerte szét magával hordozva minden szennyét ördögi palástba bujtatott lelkek angyalt utánoznak kezükben kés közönnyel lépnek testek felett bombákat szórnak kajánul nevetve a föld golyónak, elátkozott felén üzenetek nem érnek messzire csak forognak körbe -kőrbe és nem tudod hány ember tűnt el messzeségben csak géppuskák agya meredez és nincs ki szolgálja értelmességünk pusztulásban szenved a véres Világ. A föld másik arcán ragyog az ég hol a fű hamvas, fák közt ragyog ,a fény hol ember nem űzte tudását még és nem állított téglát téglákra. Ragyogó örömök , gyermekek kacaja és kötéllel táncolnak zöld fűben hapsit hol anya átfogja gyermeke fejét és tudás fát ültet az udvara szegletén.. Ezen az oldalon vér és seb fertőzés háborúk dúlnak egy kis földdarabért agyvelők robbannak kesernyésen telítve az eget alvadt vérrel. A föld túlsó felén gyerekeket csiklandoz nevetés és felfordított tankok kerekein virág koszorúkat fonnak a fiúk a lányoknak önzetlen .{W.B.}
Érints meg, érintsd meg szívemet mutass neki szerelmet oly üres kiéhezett szívem tanítsd meg szeretni sírni kacagni örvendeni a kezednek, mutass neki utat hogy szeressen hogy érezze melegséged, hogy nem veszett el így megtelik szeretettel nem lesz egyedül sosem szüksége van rád min sohasem. Érintsd meg lelkemet kezeddel szerelmesen , bár messze vagy és mégis közel tanítsd meg éhes szívemet melegségre, szeretetre tanítsd meg utat mutatni amerre kezed téved és szeretni fog. A távolság nem egy ok csak érintsd meg lelkemet válaszolni fog. Te vagy az ki értelmet ad életemnek. Megtanultam mit tud adni kezed a szívemnek szeretem melegséged kérlek simogasd lelkem kezed melegével szeretni fog örökre, csak simogass érzelemmel felforrósítja körülöttünk a mindenséget simogass, simogass szerelmünk végéig. [W.B.]
Csend és téboly a kobalt égbolton alatta kékes tükör sziget mélyponton csak sirályok sikongnak a semmiben és csend öleli át töprengéseimet fejem felett rám hajló faágak mellett.
Látszólag csend a múló élet nyomán csak a szél citerál betakarva nyomát egy görnyedő fa alatt az üres padon valakire várok ,hogy lázitsa a hangot de csak egy magam vagyok monoton.
Valamikor magasra tört a láng felettem lázban pirult fiatalságom röpködése majd izzadtam heves napsütésben ma már csak szél seper csendben szerelem gyümölcsét felébresztve .
Mert csak ideiglenesen vagyunk e földön csökkentem ritmusom , megadom erőm túlnövünk. szinte mindent az élet szinten csendben meztelen lábakkal a jelenben magunk nosztalgiájával hiszékenyen. [W.B.]
Csendet sző az éj oly kékesen sötétet kékesen villogtatja nyugalmát felém mert sehol sincsen rend csak csendben szövöget illatos mámort remegve és beborít türelemmel hogy átéljem csendemet és mélyen harap belém mert bennem sincsen rend. Ma minden oly sötét , de karján ringat a csend betakarva álmaim világát és reám borítja a csend leplét elnémitva örök félelmem . És vágyom e csendre mert zajtalan,simogato kezek és a szavam is csend lépte csak a türelmem éget örökre O,de jó a csönd. {W.B.}
