Pillantásaink---Vilhelem Margareta

Néha az a józanító pillantás ,
mikor kerülőd a megalázást
riadt szem rebbenések kereszttüzében
súrlódnak fáradtan megszeppenve .

Mint gyermekek nézzük egymást
kitalálva pupillánk nagyságát
melyik bír többet egyet -mást
szinten birtokolva egymást.

Csak a szél nyikorog az estben
s a pillantásaink csak érdekek,
s felettünk zúgnak emlékek kétsége
régen leülepedő repdeső törvények. .

Oly boldogság annak , ki belelát 
beleadhatja teljesen derekát ,
s mint kéklő vizeken a hullámok
úgy hullámzanak pirosan végpontok.

S mint magányától fosztott őrület
sikong nagy fellegeken vihar szélben
és fortyog bennük a szétomló szeretet
szemeink kereszttüzében szenvedéllyel.{W.B.}

Az örültség peremén----Vilhelem Margareta

Jázmin illat közt álmodozok
kezemben sorsom topog
szívemben százszor megdobog
az elsírt életem ,sorvadozok.

Ébren átkos nyomort kocogok
karjaimban eszetlenül táplálom
kimúlt időknek lyukas árkait
és testem lassan átcsoszog

sárba, hol morfondírozik a mocsok 
körülöttem elnyelve árnyékok ,
előre- hátra holtan botladozok
hogy utolérjem magam s vihogok

énemen és szótlan ácsorgok ,
kicsorbult világba kapaszkodok
mellettem lomok csüngnek a dacon
míg jázmint szagolok és taposok .

Ily világban súlytalan az életem
lebegek ég és föld őszinteségen
széttárom karjaim szívélyesen
hogy betemessem egykedvűségem.{W.B.}

Mégis----Vilhelem Margareta

Hogy suttogjam ha nincs szavam
hogy rég benned oltom szomjam
hogy levegő után hamar kapkodok
fel s alá jár szüntelen mellkasom
miközben köztünk áll az uralom.

Mert minden oly kiszámíthatatlan
csodákba bujtatott titkos kábulat
mi körül ragad türelmetlen álmokat
veszélyes sikoltó titkokkal körülfogva
s csak hajammal babrálok rád gondolva.



A boldogságom idegen homályában
már árnyékos nyomod sem találom
s a szél is eleredt, kihűlt vastagon
s mi összetartotta karjaink valaha
most zavartan ölelnek láthatatlant.



Oly rejtelmes az össze- vissza éjszaka
kétségeitől nem szabaduló gondolat
szorítja mindazt , mi egykor boldogan
simult gyönyörrel felruházva arcomon
nyugtalanul örök szerelmet hazudva.


Mar már az üres szobámban hajnalban
búcsúzik riadtan kakas szóra álmom
fejem puhán megtörten párnámba hajtom
s mégis magamat emésztő szomjúságom
még ott lüktet forró ajkadon szavammal . {W.B.}

A földgolyó két arca--Vilhelem Margareta

Kiáradt a víz szerte szét
magával hordozva minden szennyét
ördögi palástba bujtatott lelkek
angyalt utánoznak kezükben kés
közönnyel lépnek testek felett
bombákat szórnak kajánul nevetve
a föld golyónak, elátkozott felén
üzenetek nem érnek messzire
csak forognak körbe -kőrbe
és nem tudod hány ember
tűnt el messzeségben
csak géppuskák agya meredez
és nincs ki szolgálja 
értelmességünk 
pusztulásban szenved a véres Világ.
A föld másik arcán ragyog az ég
hol a fű hamvas, fák közt ragyog ,a fény 
hol ember nem űzte tudását még
és nem állított téglát téglákra.
Ragyogó örömök , gyermekek kacaja
és kötéllel táncolnak zöld fűben hapsit
hol anya átfogja gyermeke fejét
és tudás fát ültet az udvara szegletén..
Ezen az oldalon vér és seb fertőzés
háborúk dúlnak egy kis földdarabért
agyvelők robbannak kesernyésen 
telítve az eget alvadt vérrel.
A föld túlsó felén 
gyerekeket csiklandoz nevetés
és felfordított tankok kerekein 
virág koszorúkat fonnak a fiúk 
a lányoknak önzetlen .{W.B.} 

Erints meg----Vilhelem Margareta

Érints meg, érintsd meg szívemet
mutass neki szerelmet
oly üres kiéhezett szívem
tanítsd meg szeretni
sírni kacagni
örvendeni a kezednek,
mutass neki utat
hogy szeressen
hogy érezze melegséged,
hogy nem veszett el
így megtelik szeretettel
nem lesz egyedül sosem
szüksége van rád
min sohasem.
Érintsd meg lelkemet kezeddel
szerelmesen ,
bár messze vagy és mégis közel
tanítsd meg éhes szívemet
melegségre, szeretetre
tanítsd meg utat mutatni
amerre kezed téved
és szeretni fog.
A távolság nem egy ok
csak érintsd meg lelkemet
válaszolni fog.
Te vagy az ki értelmet ad
életemnek.
Megtanultam mit tud adni
kezed a szívemnek
szeretem melegséged
kérlek simogasd lelkem
kezed melegével
szeretni fog örökre,
csak simogass érzelemmel
felforrósítja körülöttünk
a mindenséget
simogass, simogass
szerelmünk végéig. [W.B.]

Csendes nosztalgia---Vilhelem Margareta

Csend és téboly a kobalt égbolton
alatta kékes tükör sziget mélyponton
csak sirályok sikongnak a semmiben 
és csend öleli át töprengéseimet
fejem felett rám hajló faágak mellett.


Látszólag csend a múló élet nyomán
csak a szél citerál betakarva nyomát
egy görnyedő fa alatt az üres padon
valakire várok ,hogy lázitsa a hangot
de csak egy magam vagyok monoton.

Valamikor magasra tört a láng felettem
lázban pirult fiatalságom röpködése
majd izzadtam heves napsütésben
ma már csak szél seper csendben 
szerelem gyümölcsét felébresztve .

Mert csak ideiglenesen vagyunk e földön
csökkentem ritmusom , megadom erőm
túlnövünk. szinte mindent az élet szinten
csendben meztelen lábakkal a jelenben
magunk nosztalgiájával hiszékenyen. [W.B.]

A csend leple---Vilhelem Margareta

Csendet sző az éj
oly kékesen sötétet
kékesen villogtatja nyugalmát felém
mert sehol sincsen rend 
csak csendben szövöget 
illatos mámort remegve
és beborít türelemmel
hogy átéljem csendemet
és mélyen harap belém
mert bennem sincsen rend.
Ma minden oly sötét ,
de karján ringat a csend
betakarva álmaim világát
és reám borítja a csend leplét
elnémitva örök félelmem .
És vágyom e csendre 
mert zajtalan,simogato kezek
és a szavam is csend lépte
csak a türelmem éget örökre
O,de jó a csönd. {W.B.}

Nelkuled a csendben---Vilhelem Margareta

Az idő nélküled elmúlik,
szét válnak percek,idök,
téboly csend fekszik mellettem
kopognak szerelmet, véletlent .

Fulladt mámorban elvesztem,
öntudatlan félig ölelnélek,
láz tüzel bennem szemtelen,
ami már kiégette lelkem .

Ajkam és repedt ajkad között
hideg jég fullánkok szúrnak,
testem sejtjei széthullnak,
agyamban háborút dúlnak.

Nélküled az idő megdermed
aljas, rideg hazug kéjben,
semmi sem olyan mint régen
szerelmem elveszett veled.

Visszapörgetnem a végtelent,
szemem égne ébrenlétben ,
de csak csendes emlék közt
nézem az összeroskadt időt.

A csöndnek csapdájába estem,
pupillámon szárnyal tekintetem,
a messzeség kapujában állok
és várlak tűz és füst között. [W.B.]