elmaradtak a nagy sóhajok
a ma szebb , csupa diadalom
holnapomban még csend honol.
Dobogó záporos napok titkán
csupa fekete kérdéses árnyak
lüktetik dagadt ereim pulzusát ,
hol kering benne fájdalmam.
S ha napjaim szállnak halomba
szavaim föltámadnak mosolyba
kergetőzve jönnek örömmel felém
a hosszú időnek rideg csöndjén.
Egyre mosolyt szül arcom naponta ,
bár vesződő időnek nagy a hatalma
s a táncoló nyárban tükröm lapján
szürke ébredés és fekete magány.
Majd elvesződők tegnapban ,mában
tapadós nyárnak búcsúzó csókjában
szeretem arcom mosolygós árnyát
torz világomban agyon csókolt száját.
Tudom hogy nem vagyok egyedül
barátok várnak ,omlik a sötétség ,
vasárnapi tea illatos víg ingerekkel
csábítanak s én befele könnyezek. {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése