ez az élet örök törvénye,
a vágynak gyönge koszorúja
bús alkonyod körülfogja.
Mert szeretünk szenvedni ,
meztelen lelkünkbe nézni,
zengő reményüket várni,
ami olyan mint egy hárfa,,.
,megpendül egy-egy húrja,
zengi, mi mámor és öröm,
alig pendül és máris múlik
elhalkul alig szülemlik.
Zamattal bíborba fogja,
az érzelmet mit hordasz,
az illúziós vágyálmodat,
néha összezavarja.
És mire visszatér hozzád,
fehér lesz már a hajad ,
a tükörben látod magad,
és lelked üres marad.
Mert elmarad minden pompa,
mi vágyadat szőkén hordta,
rájössz , hogy értelmetlen volt
a szenvedő csupasz bánatod.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése