a szürke hajnalban,
a szeszélyes város
lomhán ásit álmodozva,
az ég lerázta magáról,
az éj enyhe piszkát
és ragyogni készül,
ezüstös szálakkal
kiterítve fodros ruháját
képzelt felhőt rajzol
és indulnak emberek,
kemény léptekkel,kik
újra napra ébredtek
új eszmét keresnek
fáradtan ,kedvetlen
a tanácstalan semmit ,
csak fákról bomladoznak
a kemény árnyak
kísérve néma kedvük,
Halk kopogások
apró cipő sarkok,
a szűk kis utcákban
autók cikáznak,
megpendül az élet
percek alatt éled,
valahová mindenki
rohanva siet.
De még vakon leng
a sikátorokban,
az éji árnyak nesze,
kik utcán élték át
a rémült éjszakát
sietnek, rongyaikban
beburkolózva ,
és félénken távoznak.
Bús utcák során,
száll a fantáziám
egyedül sietek
hevülten didergek,
itt ott megállok
vissza vissza nézek
követ e valaki,
vagy csak a fények,
vakon lengedeznek.
Oly dübörgés szállt,
órákon keresztül
aztán szép finoman
minden elcsendesül
csak a szürke fák
égre meredve nézik
a kibújt napsugarat
mit körül ölelnek
száraz ágaikkal
hulló könnyekkel
és kósza vágyaikkal
a napot betemetik . [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése