S amikor a hold kapuját nyitja, éj ragyogásában felcsigázott szerelmed lángja megremeg ostobán megalázott tört szavaiddal keresel választ
Kitárt testedben harang szóra megdobban szived s nem tudod letagadni soha hogy szerettél akkor is ott a hold nyitányában a pöre ég alatt .
Csak az imádat mi elhamvasztaná testedet bennem , vérző sebeim s tilalmak titkai fölött keresnem kéne a boldogság és halk gyönyör között a kérdést varázs szóra.
S én szerettem saját vétkemet vad őrületemben képzeletemben veszve volt minden az ész képtelen felfogni értelmetlenül a lehetetlent , mi benned ragyogott.
És álltunk a nyílt ég karimája alatt bíborvörös vakságban bocsásd meg nekem tévelygésemet az éji hang zajában , felelet nélkül maradt örült kérdésem örökre, érthetetlen számodra ./W.B./
Boldogságban minden év végső napjaiban angyalok szállnak a földre két marokkal szórnak áldást kis szívükből Isten malaszt dobbant lelket hevesebbet. köszöntve az új esztendőt.
Tizenkettőt üt az óra bársonyba burkolt becsúszóra óév megáll csak egy szóra és kéz kezet fog egy pillanatra míg az óév és az újév bora máris pezseg poharunkban ..
Az újév érzelmei boldogabbak , mint tán hinnéd fontosabbak mint oév titka mert mindenki nehezen bírja a megmaradt rossz emlékét szemeinkben kis örömtűz ég jelzi hogy pereg már az újév éljen sokká a bór és kenyér legyen gazdag , szebb az újév. {W.B
Ki fáradt napjait kutatja tegnapban és mában résre szűrődött szeme világa ne nézzen vissza , mert sodródó árnyak mementója parázslik tova.
Fuldokló szavak dobogásában ölelést lát elárvultan , s szomjazó ajkakkal akadozva suttogja a holnapra mit öleléssel kapott a mában kínos magánságában.
S reménytelen vágyának vágya meztelen fájdalom , bilincsbe kötött lakat súlya két kulcsos zárlatos , s irgalmatlan,törékeny mosolya zűrzavaros eufória .
Mert bolondosan kacsint a holnapra szüntelen fájdalma, s irgalommal tekint a jövő sodrására mi billeg ide-oda vergődik mint zárt kalitka madara de egy a kulcs mi nyitja . {W.B.}
Könnyű álmom tiszta neszén borongós hold kanyargós udvarán tékozló undorító szelek hajam borzolják és fáj a csökönyös magány leplezi magát az árvalány tördelem kezem könyörtelen álmomban buzgón, könnyedén füstölög a hamvadó cigarettavég hamut szórva szerte szét,.
Kései szerelmem csábos kézzel velem lebzsel selymesen , borzongok lepelbe bújva szemtelen a legszebb csillag keblében fordul a kocka , s bájos érzelmek kezet simítanak ismeretlen , s én halántékom dörzsölöm kínjaimmal összeszűrten miközben alázattal térdelek
előtted könyörtelen halandóként , üdvözítem érzéketlen léted miközben szeretkezek legszebb éjszaka füstjében és száll felettem kékes fehéren tovább a múlt és jelen kutatok mély szenvedésben álom szülötte cselvetésben hogy hozzád simuljak veszetten .{W.B.}
Percei a hideg, lucskos évszaknak vándorlás az ősi otthontalanságra megfagyott szél már egy- két napja sodorja élccel az örömét magával.
Saját maguk erején felbőszülve hajszolja egymást a Nap- Hold tere mind sürübben kerülnek cserére sietnek kajánul hogy ez se ,az se
érjen hamarabb , törvényt követve kavargásba zavarodnak a tél hírére párás ködös lesben szemtől szembe a szél megtoppan e cseles kilengésre
itt is ott kifulladva, lengén cselekvésre buzdul , s befúj vígan madarak fészkébe remegteti a csipogó madársereg honát s decemberi jéggel körbefújja csókját .
Majd vastag ködben leszáll mindenfele , jelképnek képzeli az Advent lángolását álmokat kecsegtet az ünnep vasárnapján igazolja a december törvényes életmódját.{W.B.}
Mint összefogott boltívek karjai úgy tartjuk magunknak a reményt szenvedélyes csókjaink titkai s ajkainknak lángjai testet test mellé hálával szorít gyöngédséggel bizalmat szít , hogy bizonyítani tudhasd tiéd vagyok mind egyben . Mert őrizzük egymást az időben perceknek túlhevült lüktetésével érezzük a kezdet és vég szentségét s oly bizalmas csatt fészkelődik minduntalan kettőnk közé forró lánggal , mi forrósítja könnyeink. Belénk olvadnak csókjaink hatalma megváltóként testünk kedvére , s rohanó vággyal és üdvösséggel leszakítjuk a százszorszépet. Minden vágyunk teljes, szemünk egymáson pihen titkosan a mindenségben s ölelő karjaink melegek bizalommal keressük egymás szívét a lüktető vérnek melegében. {W.B.}
Oly szomorú nélküled , s ha kérded nem is érted hogy lángoló napjaim derekán csókjaidról álmodik a szám ölelésed halmaza kerget egy pillanatra a mindenségbe , s míg forgunk a végtelenben magához ránt tested egymás egyenletébe.
S a vágy mi tartja közelséged benne van a törvényünkben izzadó testünk könyörgésébe , mert oly szoros a tett és ige ugyanott forog a térben ahol gyökerezik az ág és lomb ahol két marékkal összeszedem szavaidnak foszló perceit ragyogó csókos hajnalon. {W.B.}
Ki visszasírja volt eszméjét szirmokat ejt könnyedén , sziporkázó fények között tövist ültet a szívén vad viharos szépséggel színes álmokat ül közönyén , s halk dallamok zsongásával arany szókat sző ébresztőn.
Ki siratja röpke mámorát suhogó csendben él , vad szelek tekerednek sóhajjal folyosódnak cseppé a lángokkal kigyúlt arcok és szemek szögletén , öntudatlan repdeső lázak égetik halovány pillanatát.
Kinek csillog mindig szeme s ajkáról árad a beszéd emlékkel él , szivéböl árad mindig a meleg vágy és remény gyönyörén , zsibbadt karok elevenednek melegség rázza meg testét mindig őrzi szerelmét , szívek őrizkedjenek a vágyat nem sepri el a feledés . {W.B}
Vajon van-e valami miért érdemes igazoltatni magamat valami csodás szemfényvesztés mi eltakarja arcomat, csókos asszonyi mosolyom oly keserves minden lazul alattam késői siratóm már régen nem könnyes elhagyva ketté szakadtam vérző hússzínű ködös légben maradtam.
Kémlelődök jobbra balra hasztalan reményeim szaladnak vérző szívem lüktetése nyugtalan szemeimmel keresem ágas ereimet, ahogy dúsan dagadnak pirosan vagy kékesen , míg rút rettenetben bűneim vajúdnak , s alvadt vérem kihűlten siratja az emlékeim süketen a fülemben
Bár ennyi volt csak , kimérten szűkösen de kezeink még beszélnek , s ha már fészket nem raktunk közösen magukban nyöszörögnek áldott csókjaink kivirágzó kedvükben , s az ördöggel szőtt cselekkel csokorba fonják szavainkat fércükkel remegtetik ajkainkat egy végben húsunkba marnak, s emlékeink eltűnnek.{W.B.}
