begubózva sejtjeikbe
hóval fedett fellegeken
ráncosodnak tarka estek.
Időnként a hold is horkol,
rétek ,mezők fölött hever
kődös párába bújt testtel
dagadt arcán naplemente.
Havas bokrok mögött lesben
csontig fagyott kis verébje,
rebbenti a gyönge hangját
egy kis morzsa reményében.
És a mostani tél átka,mában
fagytól kocog minden hársfa
s mindent mit hordott rajta
elenyésztek a nagy fagyban.
Télen meghal minden élet
dermedt ágak ,furcsa lények,
fagyott gallyakat fúj kergén
hótól sepert megfagyott szél.
De minden nyílik új tavaszban
ködös latyak ,sár, s a talajban
fenyők magot szórnak szerte
az új tavasznak reményében.
Üde lesz majd minden lélek
fagynak árnyéka sem lesz meg
a jóság csodás rejtélyében
fény patakok frissen ébrednek..
Táncot járnak kerge szelek,
felfrissítik a vágy helyeket,
félénken a hold is kigyúl
halványan de mégis híven./W.B./
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése