Tavaszköszöntö----Vilhelem Margareta

Mennyi kincs van e földön
és vágy, mosolyba fakadva,
és mennyi öröm ragyog tova,
mennyi csoda hoz zavarba,
de csak a világnak fájó kékje,
borzong rajtam sóhajtozva.
A lomboknak zöldes árnya
a bokroknak tüzes lángja,
hajladozik a szél karjaiban
ingadozva.

Tüzet lehel a virág szirma
az új tavasz játékos ujjal
rügyeket farag a lombokra
és pacsirták szerény hada
megtöltik a fákat vággyal
pengetik daluk a lanttal,
pihegve.

Ahol dudva hevert télen,
a tavasz sóhajjal tölti meg
sóvárogva,gyenge kéjjel,
sárga pitypang nyílik pehellyel
és a komor naplemente,
bíbor vért csorgat kelyhekre,s
a zöld levelekre.

Menyi csoda ,csak tűnődöm,
a nagy csendben emelt fejjel,
úgy reszket szívem a zizzenésre,
mely kábultan és gyönyörrel,
beszívja az illatos lég párát
és görnyedten és fulladozva
lihegek ,s a meleg körülremeg
bársonyosan s alélttá roppant,
mindent búmat elfelejtem
ringatózok a széllel egyben. [W.B.]