Szerelmes visszhang--Vilhelem M.

Oly édes semmiségben tétlen
az égbolt csillagos fényében
testem még ring ölelésedben
még csókot súgsz holdas estén.

Belém vésődött finom lelked
néma érintések bársony leheletén
szemedben fény szikrázik felém,
s érzem vágyad pihen benne.

Mert eggyé olvadunk ördöngösen,
míg tejúton táncolnak tündérek,
s boldog nevetés szédületében
színes életem búg ölelésedben.

Ajkam pirosló vérem tengere
minden vágyam benne keressed
kitárt karjaim lágy ölelésében
benne van szíved minden verése.

Csak egy perc míg magamba vésem
férfi akaratod gyöngeségeit,
s testem szótlan szobor fegyvere
mi megvédi csókjaid üdvösségeit.

Fukar szerelem----Vilhelem Margareta

Dédelgetett perceimben dobog
szívemben az üresség vad álma
kókadó fejemben százféle gondok
tolakodnak, mint varázs hatalma,

s oly érthetetlen mély nyögések
színekkel tarkított fájó keservek
háborognak bennem szüntelen,
míg vágy madár száll fejem felett.

S állok tiszta szívvel a szélben
mellemnek csapodnak ádáz tövisek
minden sóhajtásom külön egyveleg
hegedű húrjainak hullámzó rezgésében.

Testem megtelik a vágy szellőjével
mi illatosan füstölög a semmiségben,
ajkamról elszállnak forró leheletek
minden elmúlik a fukar szerelemben.

S állok az örvénynek mélységében
arcomról eltűnnek a kéjes örömök,
szemem köré apró ráncok gyűlnek
de szájam csókot ígér akár kéreget.

Annyi év után---Vilhelem Margareta

Ennyi év nélküled telt,
elkéstél az időben
sok átvirrasztott éjszaka
sok lihegő pillanat múlt.

Tiltakoztam léted ellen
nem szabad szeresselek,
de sikongtam a lelkemben
mikor karod átölelt.

Elfeledem sivár múltam
topogok a mámorban,
forró testünk összeolvad
mégsem lehetsz az enyém.

Elkárhozott ezer évek
szerelemmel nélküliek,
s most bennem nyílnak
a szerelmes ábrándok.

Szeretlek mély szerelemmel,
s énem benned kiújult
fejünk összefonódik jelenben
mégsem lehetsz az enyém.

Kezed fogom elfásultan
a miénk nagy szerelmében,
s a virágos tavasz fényben

reményem csak szenvedés.

A régi ligetben kézen fogva
érzem kissé remeg hangod
ujjaimat görcsösen fogod
ajkad halk szavakat suttog.

Minden lépés egy-egy csók
ujjaink jobban összeforr
víg dallam messziről szól
kacagunk az őszi alkonyon.

Oly csend van s hangunk néma
szemünk egymást vígan kutatja,
kérdésedre kérdésem válaszol,
s ajkunk lázas csókba összeforr.

Minden érzés ott van benned
ujjongó lázzal fogom kezed,
s együtt menetelve csendben
érzem édes izét szerelmednek.

Csendes mámorban ölelkezünk
szívünk dobog, forr a vérünk
s megkopasztott őszi árnyak
hajladoznak, s fejet csóválnak.

Ùgy várlak---Vilhelem margareta

Tavaszi harmatos reggel,
határtalan sugarak táncán
kicsordul varázsos vágyam
megpihenve kék hegyek ormán.

Sápadt arcom tűzpiros lesz
testem mámort lánggal éget,
mint párolgó illatos kehelyben
szívem megtelik izzó kéjjel.

Ma téged várlak, jöttőd ígérted
minden sóhajom illatos lehelet
meztelen vággyal szerelemben
fürdik minden reggel szívem.

Úgy várlak úgy várlak téged
sápadt forrósággal égve,
légy szerelmesem este végre,
csókjaiddal karold égő testem.

Majd karjaim remegve ölelnek
csókod számra igézetet lehel
sebzett szívem dobol erősen
mert testem fájdalmából élek.

Elfeledtelek---Vilhelem Margareta

Tudod nem fáj már annyira hiányod
emléked koppan az üres semmibe,
vörös rózsák gyúlnak homlokomon
s a viharzó szomorúság oly nesztelen.
Valahol itt közel dicsőit a hajnal
és néha felsírnak a kemény kövek
szívembe belemart az egykedvűség
csöndes testemből rózsás vér csepeg
minden összefut szerte-szét
rám telepedett egy sajgó szédület.
Már nem fáj iszonyom a holnaptól
lepkék szárnyán sebesen suhog
a szemérmetlen érzelem,
nem vagyok boldogabb a semminél
önmagamra ébredek néha sötéten
és éhesen keresem tekinteted.
És döngetem mellem eszeveszetten
kerek szemeimmel vakon ébredezek
emberséget nyertem az érdektelenségből
bátran kiállom a megcsalt küzdelmet.
Hulló rózsák közt botorkálok csendben,
csokorba szedem a bánatom,
nem fáj a szélnek vad csattogása
mi szétpárázza lelki tudatom.
Oly könnyelmű voltál,talán tehetetlen
és arany ködön nézted a végzetet,
csillagok kibuggyant fényében
talán szebbnek láttad tévelygő szerelmed.
Én elfeledtem milyen is volt hangod
hogyan öleltél, hogyan szerettél
azt is elfeledtem, hogy imádva voltam
csak lassú reszketéssel nézek magam elé.

A múlton is túl---Vilhelem Margareta

A múlton túl is kereslek
tudatosan, sejtelemmel
titkokat őrző emléked
szívemben terelgetem .

Telhetetlen vágyamként
bennem élsz időkben szenten,
belém vésődtek sejtjeid
mit érzelmeim megfejtenek.

S vágyok dalos csókodra
átkaroló bocsánatodra,
távol álló bosszúm süket
énekelve simítanám bőrödet.

Úgy ringnak szemem előtt
játékosan ölelő karjaid ,
mint ágas folyónak medre
belemerít végső kegyelembe.

Hallom néma hangod jelenben
egyre várom, zúgjon felém,
hogy homlokomra fonjad kezed
csókjaiddal mosd meg szemem.

És várom, hogy bátran kimondd;
nem elég a vágy, szeretni kell
és beszivni perceknek illatát
csókolgatni szerelmes pillanatát.

Mert konok a szerelem örökben
szabadság vágyában habzsoló éh,
lángot szító szikrázó kék fényben
testemben forrjon rezzenő kéj.

Remenyékben gazdagon készen
néha csordultig telik részed,
s a várt szerelemben keresed
társadat, szomjas értelmedben.

Szerelmem él---Vilhelem Margareta

A szerelmem él
meghunyászkodva a lázas lázig
szívem gyönyörében alázatig,
fájdalmamnak foltozott lomja
testemet ölelő forró karjaidnak
darabja.

A csókom éget
borostás arcodnak mosolyáig
gyönge érintéseid varázsáig ,
hullámzó érzéki üde sejtjeid
szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig
roskadásig.

A kezem simogat
bánatos lelked titkos gyökeréig
tépett sorsodat kiittad fenékig,
szívembe foglaltalak világ végééig
gyönyörben ringatlak szenvedésemig
örökben.

Enyém vagy,
vágyaim szívet éltető ritmusáig
ébrenlétem örök mozdulatáig
testemben hordozom szerelmed,
mint várakat őrző védőbástyáik
a másvilágig.

Különös tánc---Vilhelem Margareta

Egy pillanat is elég volt
ahogy sugaras arcod nevetett
kezeim zsebembe bujtattam,
hogy meg ne lásd zavarom,
különösen néztél
bennem hullám öröm ébredt
a meleg szoba párájában
szemed lágyan keresett.

És zene rengett hangosan
különös dallam mámora
úgy zúgott szívünkben a láz
lüktetett mint a szívdobogás
mosolyt szült arcomra a dal
kezed szelíden átsimult rajtam
pilláim alá takartalak
gondolataim titkos zavarában.

Mert kívántalak testemmel
mint nyirok keringtem benned
kezem hű állatként őrzött,
s megadóan simult kezedbe,
szívemnek hullámos szellője
megérintette kérges szívedet
buzgó örömmel karoltál
nevetésed simogatott a sötétben.

Tápláltad bennem az érzést
füstös szoba illatában,
keringtünk lázasan a fényben
izmaid megnyúltak feszesen
pezsgett bennük az élet
opálos fényű nyüzsgésben,
csipkés szoknyák forgatagában
szívünkben megértés született.

Érintések--Vilhelem Margareta

Néha együtt merülünk álmokba
kezed felém nyúl, ha sötét van
kavargó csókjaink párosulnak
bolyongnak aranyló homokban
tűzpiros lángok fáklyákkal
jelzik az időt mit átvirrasztottak.

Nyomukban lézeng vadul a kéj
szavaink hullnak esetlenül,
s úgy dúl szívünkben hűs titkunk
alig várjuk, hogy megvirradjon
lépegetünk csöndben kegyelemmel,
s fogjuk egymás kezét szerelemmel.

S míg keringenek szívünk körül
csókjainkkal bezárjuk az eget
mert rövid a szerelem, s feleded,
hogy volt és sokat szenvedett
vágyainkban merész ösztönök
keresik a kinyilt csókos eget.

De nem hal meg örökre marad
pár- párt talál, s szenvedő talajt
mint hó pihék szállanak felettük
csak várják az alkalmat szenvedőn
s vágyó sóhajjal kötődnek érintések
mert mindig kettesben szép az élet.

Sipol a vonat-Vilhelem Margareta

Hiszen  az élet egy vonat
jövőbe lángol füstje ,
sípolva robog messzire
szemeink kékségre lelnek

Orök mozgó  vész féken
belénk simul a veszedelem
kíséri álmainkat a jövőbe
színesen  rendre  törvénybe  .

Fürdik a hold borongós  egén
gondjaink suhannak messzire
s virrasztunk vadul ,tüzesen
szívünk sír  a messzeséggel .

Vérünk  alvadt rög cseppek
átutazik  rajtuk  egy élet rege
keserű bor dal valahol zeng
víg zene szóra ünnepelnek .

Bús álmokat időben zengnek
a csillogó sin pályák  köde
tévedtünk életünk megállóján ,
rossz helyen volt az állomásunk .

Ragyogó sínpárok keresztjén,
sípol a vonat a veszetten,
babérral vagy akár könnyekkel
füsttel  kísér lomhán az est .[W.B.]

FOR MY FRENDS

Ha múlnak vágyaid---Vilhelem Margareta

Ha vágyaid kavargó tüze kimúlt,
s távolodsz testemtől kiégetten
emlékezz feléd hajló testemre,
s a csókjaimnak csipkés selymére.

Bár még fulladok hiányod miatt
összezavart érzéseim üldöznek,
s nyirkos szemeimen a vér erek
duzzadnak fájdalmas könnyekkel.

Mert végül is te alkottál szerelemre
szívem forró lángja voltál,
kezed bársonyos érintésére
szétpattant dermedt testem bilincse.

De oly keveseket adtál én értem
hogy nem elég az egyik kezembe,
s ahogy évek szállnak szüntelen
mind kevesebb marad belőle.

Ha vágyaid tüze már nem ég,
vállnunk kell némán, szelíden
vágyaimból már csak emlékek
kergetőznek szelíd testemen.

Hasztalan---Vilhelem Margareta

Minap sietve suhantál el mellettem
lehajtott fővel
talán bánt a magány, vagy félsz tőlem
mert visszakérnélek
már nem nézek szemedbe oly rég
ne félj, ne kerülj
csak szemed tiszta csillogó kékjével
pillantsál felém,
s ne húzd mélyen kalapod homlokodra
mert ismerem járásod
csak köszönj bátran, intsél felém
tekintetem nyugalom,
vallomásom halk szavak bősége,
de néha habozok
megbocsájtottam régen, csendesen
és titkosan üzentem,
mi nem jutott hozzád sohasem,
miket édesen rebegtem,
most már csak fáj hogy simogattam,
régen szerelmed
s vártam kinyújtott karod örömét
bársonyos csókodnak kegyelmes
böségét.

Mondd mit adjak---Vilhelem Margareta

Mondd mit adjak én neked
ki drágább vagy én nekem
mint bármely valódi ékszer
mint csillagok tüze az éjben,
mint pipacsos virág rét reggel
hol virít a vörös vér.

Mit adjak neked, hogy szeress
hogy titkomat féltve megőrizd,
s szavaim mik remegnek éjben
szívedbe zárd halkan zenésen
s a csókom mi ajkadat érinti
forrón égessen.

Mit adjak neked, hogy keress
hogy rám pillants sejtelemmel
hogy átjárja szívedet az érzelem
s szíved dobogjon rendületlen
ha elmegyek előtted büszkén
lehajtott fejjel.

Minden hatalmam szent erejében
mi szunnyad velőmben megérten
nyugtalanul forr megszentelten
ha felém nézel nevető szemeddel
megbüvőlten behunyt szememnek
tündöklésében.

Te vagy nekem---Vilhelem Margareta

Látod vagy nem látod
hallod vagy nem hallod
a zene neked szól
hozzád könyörög egy végben.

Mert te vagy a reggelem
mely kinyitja szemem
te vagy az éj,
mit szemem nem unt meg.

Mert te vagy az átkom
mit büszkén hordok
a szó mi feloldja nyelvem
a tett mit hibázok.

Te vagy a lángoló nyaram
a fagynak idején
te vagy útirányom
ha eltévednék a valóságon.

És gyémántom vagy
a sok arany virág között
lepke szárnyon hiúságom éke
a süppedő ingoványon.

Te vagy a törvényem
mely megvétózza lelkem
kardokon csillogó fények
mik világítanak nékem.

Csak akkor---Vilhelem Margareta

Szememben az igézet szivárványa
kőrül rajongja tested
míg ajkamon cseresznye virága
szelíd varázsban
bontogatja szirmait hófehéren
csalogatva szerelmed.

Sóhajom messze száll nehezen,
de te nem felelsz,
büszke arcodon hideg érdem
s győzelmed
langy szellőként száll felettem
mint megvető értelem.

Mikor ajkam feltörő vágyat
csókol szívedbe
lehet derűs kék pillanatodban
hűségre ébredsz,
s mosolyom csalóka bűvöletében
megértesz
szemeid sugara besüt szívembe
s tűzzel éget,

s akkor szeretnék feléd közeledni
szerényen,
mikor a lángoló Napban kavarog
arcod a fényben,
s mikor nem gondolsz hidegséggel
zavart szemeimre,
akkor hozzám, ne maradj könyörtelen
szerelmemben.

Kérdés az éjben---Vilhelem Margareta

S amikor a hold kapuját nyitja,
az éj ragyogásában
felcsigázott szerelmed lángja
megremeg ostobán,
s megalázott tört szavaiddal
keresel feleletet.

Kitárt testedben harang szóra
megdobban szived
és nem tudod letagadni soha
hogy szerettél,
akkor is ott a hold nyitányában
a pöre ég alatt.

Csak az imádat mi elhamvasztaná
testedet bennem,
vérző sebeim s tilalmak titkai fölött
keresnem kéne,
a boldogság és halk gyönyör között
a kérdést varázs szóra.

S én szerettem saját vétkemet
vad őrületemben,
képzeletemben veszve volt minden
az ész képtelen
felfogni értelmetlenül a lehetetlent,
mi benned ragyogott.

És álltunk a nyílt ég karimája alatt
bíborvörös vakságban
bocsásd meg nekem tévelygésemet
az éji hang zajában ,
felelet nélkül maradt örült kérdésem
örökre, érthetetlen számodra .

A búcsú----Vilhelem Margareta

Már semmi sem ugyanaz mint rég
a szó fogytán van benned elég
hitemben már árva asszony vagyok
keservemben koldusként dalolok.

Részvéttel adogatsz szánalmat
valósat, testem izzó terhe alatt
bársonyba bujt víg mosolyomat
sorsnak adod, mi belőlem leszakadt.

Már semmi sem ugyanaz ,mint rég
szerelmed szárnyal az élet hűsén
szikra darabokra szóródik lüktetve
az elszámolás nagy utolsó üteme.

Bár szép volt az élet kettes frigyben
száz ajkú csókjaim kéjes örömében
úgy vágyódik szívem lomhán tekeredve
ajkad körül, fösvény szerelmedben.

Ma már csak tompa gyertyafények
lángolnak tompán az estben nélküled,
s én hálásan hordom emlék képedet
légy áldott, magamban benned élek.

Hazavárás----Vilhelem Margareta

Itt állok langy tavasznak kikeletén,
mellemből szállnak üres sóhajok
sebzett testem már nem az enyém
de magamból magammá tudom.

A kényszerből tapadó érzelmek
mik rám ragadtak lazán meztelen,
lombosodnak a tavasszal egy vég
s mi elszáradt, hozzám sosem ér.

Méreg gyűrődik homlokomra, idegen,
hogy saját érzésem nem ismerem,
hogy vérző szívemben a tavaszi szél,
üresen bolyong színtelen kívül-belül.

S ha öröm fog el jöttödre kedvesem,
egymagamban babrálok szívemmel
szomjas kacajom egy vad égre kiáltás
a felfakadó csókoknak üdítő kifakadás.

S mint szelíd arája a megmentésnek,
virulnak arcomon rózsás kikeletek,
természet osztotta búja nevetéssel
körül rajongom tested újjá ébredéssel.