komorság és vígság mögött
kopár fák és nyíló ég közt
testembe egy álom szökött.
Csak a hold a tanúm nékem,
hogy könnyezni kezdett az éj ,
csillagok közt megbújt felhő
vágyból kéjbe könnyezett ö.
Hol itt ,hol ott órák alatt
kiáradt víz reánk szakadt
elsuhant velünk nesztelen
csónakunk, úgy könnyesen.
Fércelt szerelmünk árbocán
kacsintott ránk a hold sután
tél és tavasz közti éjben
megfürödtünk a szerelemben.
Hajnal és napnyugta között
csókot szórtunk árbocok fölött
mélyvörös lángra gyulladt
a szende csónak , s egybekötött
Azóta ott alusszuk álmunk
s holnapot keresve suhanunk
vágyainkból új vágy repedt
könnyes vizünk szeretkezett. {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése