- Ha tenger lennék áteveznél
- hullámaimon könnyedén
- s a puha homokban pihennél
- mit én seperek esténként.
-
- Nem lesz pihenés csókjainkban
- hol itt ,hol ott csattan ,
- felezzük az időt magunkban
- osztozunk röpke ajándékban.
-
-
- Mert oly rövid az élet férce
- és fáj a mulandóság kincse
- bágyadtan kerülgeti testünk
- könnyelműen illan percünk .
-
- Bennem némán suttog a kérdés
- és benned férfiasan a válasz
- bennem tárul a szerelmes ölelés
- te benned férfiasan a kívánat .
-
- S gyönge női karjaim ölelése
- te benned talál feleletet ,
- vágyam záporában álmom vagy
- s szemedben lelem tükrömet.
-
- Mert áldott az asszonyi szerelmem
- mi férfias kebleden megterem
- és áldott a csókos pihegésem
- amivel magam beléd fészkelem.[W.B
- Fojtogató szavakkal burkoltan
megcsípve dértől jegesen ,
kipirult arcom hevessége
lázadozni merészel vérmesen
bár csuklik a dadogó nyomor
kiömölnek bűzös szenvedélyek
kérges tenyerem tapsolja magát
de fagytól űzve,lassan megdermed.
Nehezék omlik felém sugárban
térden állva üldözöm magamban
elfújt szélnek halvány árnyékán
megrezzenő halkuló mosolyom ,
mert kergettem illúziót merészen
hordtam ezüst koronát fejemen
térdepeltek előttem dali férfiak
szerelmet vallani mertek merészen.
most fáj a dértől hegedt magány
befagy az ezüs jégnek görcsébe ,
már csak kiégett csillagom porában
találom fanyar tündér talányom. [W.B.]
- Látod vagy nem látod
hallod vagy nem hallod
a zene neked szól ,
hozzád könyörög egy végben.
Mert te vagy a reggelem
mely kinyitja szemem,
te vagy az éj,
mit szemem nem unt meg.
Mert te vagy az átkom
mit büszkén hordok
a szó mi feloldja nyelvem
a tett mit hibázok.
Te vagy a lángoló nyaram
a fagynak idején
te vagy útirányom
ha eltévednék a valóságon.
És gyémántom vagy
a sok arany virág között
lepke szárnyon hiúságom éke
a süppedő ingoványon.
Te vagy a törvényem
mely megvétózza lelkem
hegedűmön csillogó fények
mik énekelnek nekem . [W.B.]
- S ha majd a tüzes lángoló napon
diadalt ül álnok verességed
fals eszmék korhadt mélységében
poshadt nyomor vastag rétegben
pellengérezi keserű hatalmad ,
hazugon szóló eskük harangján
csak kongani fognak álnok imáid
kővé meredve hebeged riadalmad.
És csak némán állsz kissé lihegve
arcod előtt piros fátyol menet ,
értelmes szándéktól felhevülten
keresed irigyen az elvesztettet.
Keresed holdad kék felhőkön
csak elmosott tengered a léted
suhogva csattan az ostor feletted
céltalanul tévelyegsz őrültségben .
Táncolva vesztetted csatádat
az alkony fátylában mint Salomé ,
kemény szándékod halandó lett
sötét lobogásod jajongó kísértet .
S a kósza álmok magányán táncolva
bíborosan simul dalod feletted ,
felhőkön színes hullámok vonulnak :
a tiszta barátság s a pajzán szerelem.[W.B.]
- Csak én ismerem a régi kertet
hol aranyban ugrált a nyár szíve
álmaimban könnyű ébredésben
hiába kerestem fák között tested .
Bach zenére ébredett emlékek
keringtek felettem réveteg ,
s a hajnali harmatok csöppje
csókokként rebbent szívemben .
Úgy vártam ,hogy repedjenek
kökörcsin virágok színekben
szirmaikat arcomon viselem
de sírásom nem állítják meg .
Csapdát állított az idő keze
váltottam unalmas érzelmeket
mi lesz ha megáll bennem a kéj
s a párás fák között meglepnél ?
S mi lesz ha majd jössz Világodból
üresen összezárt ajkakkal ,
némán hoznád vágyaim hevét
lehet sírásom sem bírna szóra.
Új Világ sütne fák között fényt
átölelném kapott szerelmed titkát
hideg harmatcseppek a néma éjben
tüzesen forrnának szíved csendjében. [W.B.]
- Ellobbant a villám
fénye tompul
fájnak az emlékek
dideregve csonkul.
Selymes hajnalban
másképp látunk
a langyos aranyban
serény a gyászunk,
dalunk visszhangzik
fut utánunk.
De oly nagyon távol
maradnak álmok
kinyilt jégvirágos,
hegyes tűket fogunk,
fájnak ujjaink
ziláltan lihegünk,
fagyot énekelünk.
Száll énekünk ,messzire
gyolcs láng elménkre
vágyaink suhognak
könnyen elmaradnak
vért izzadunk
a fagyos éjben,
égi meleget
kívánunk a fagyban.
Dalolj csak dalolj,
nyirkos álmunk
bolond vérünk
hamar kihűl,
vörös csillagon
csöndes ravatalunk
örökre meleg marad. [W.B.]
- Mindent ellep a nagy szürkeség ,
őszes tájon már oly fagyos a lég,
megtört már a lankás vidék,
oly álmos langyos ,ólmos üledék.
Elhervadt az élő lombos fasor ,
a sok csupasz ág feljajdul,
kegyetlen a szél és duzzog
a nap felhők között csak egy korong.
Ott fent a kék ormos hegyeken,
szét szárnyalva a szeleken,
pára tömeg ködös szennyekben,
vadul száll a fagyos estékben.
Szirtek között mint egy üldözött
jajongva zúg az őszi szél,
tépdesi a gazdag tölgyfa lombját ,
s dérrel köti gúzsba magát.
Régóta áll e harc közöttük ,
cudar szél a lombokat leverte,
kacarászva kéjjel teli, győztesen
sok könnyet csal a vad ütközetben .
Hideg lett a fény is mi ragyogott ,
a kéksége az égnek elhervadott,
a bágyadt hullámszerű ingásban,
csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]
- Azt hittem hogy Ég és Föld
összefut valahol,
s gyermek módra fantáziámban
már láttam a háborút ,
fényes csillagok tűz napjain lánggal
remegtek pajzsok,
s kardok szikráztak sárga sugarakon
s oly boldog voltam
hogy láthattam színesen, pompában
az Égi -Földi harcot.
Később csitult az életnek moraja,
s szomorúnak bizonyult,
hogy sosem lelnek a létben egymásra
csak simogatnak
földre tévedt szikrázó csillagokat
szelídítve formájuk ,
s csak keringőznek hegedű zenére
titkos szinekkel,
egymást csak érintik éber szemekkel
ezüstös ködben ,
s ha hegyek ormain tüzek lobognak véresen
egymásnak jelt adnak.
A Nap tündököl teljes anyaságában
a sovány Föld árnyékában ,
reggel már hideg ködben útjára indul,
a forró karaván ,
délben magasan tündököl fényesen
kitárva magát,
míg százezer sárga virág szendén ásít
meggörbült szálakon
estére ezer láng nyelv simul tündöklően
s Földet magához von
de sosem fognak kezet emberségesen
és vér hull az alkonyon. [W.B.]
- Erős éber kísértés kerülget
szüntelen,
hogy vad buja szeleket merítsek
a légből
s mosolygós kék felhőket fojtsak
vadul öledbe ,
s szelíd széles mosollyal hintsek
örök pillantásokat
a szép halovány bársony homlokodra
forró lehelettel.
Szeretném arcodat megörökíteni
akár örökre ,
akár örökbe tolakodó percekre
hűséget ígérni ,
bátran szembeszállni féltő titkaiddal
tisztelettel,
s bomló ésszel kutatni igazi valódat
cselekkel ,
hogy ne feledd el sosem ki szeretett
imádva,szemtelen.
Csak nevess sokat értem, éretted
a remény emlékére
és fogd meg kezem bizsergő lázzal
húsomba merüljön ,
mert didergő lelkem fészke meleg
enyém a bűnöm,
s kétkedésbe merült bő kutatásaim
szúrnak kegyetlen ,
csak légy te, ki nevetsz emlékemre
szándékos szeretettel ,
mert tied az értelem,bomladozó szélben
csak a csók nevethet.[W.B.].
- Kényszer Világot élünk
hol az erősebb a győztes
csodát váró tekintetünk
akaratlan habbá elvesz ,
sorshúzás a minden napunk.
Étlen ,szomjan rugaszkodunk
kisemmizett mivoltunkban ,
saját honban lopózkodunk
élünk néma szív panaszban
kételkedünk angyalokban ,
bár miénk e lét otthonunkban
játszunk háborút eposzokban
széttört értékünk a múltté
veszítünk rutin műveletként
markunk átcsap gyűlöletként.
Fáj az élet érdektelensége
ingereinket összegyötörte ,
mosolyt szülünk már a létért
ruhát váltunk cifra pénzért
sáfrány színű porban lépünk .
Kölcsön kérünk alázatot
cserélünk más ruházatot
fejünkre húzunk kalapunk
igazítjuk cifra bajszunk
szakáll lesz a cifraságunk..[W.B.]
- Kis cserépben bokros ágak
árnyékosan bújócskáznak ,
s tétova pillanatok alatt
újabb virágszirom szakad.
S a nyárnak színes szirmai
őszben mégsem rozsdamarta
apró bimbókat hullatva
örökzölden megújulva ,
kitárt ablakom fényében
bujocskát kergetőzik szélben
és tova illanó aromában
áldott felettem a békesség .
Rendíthetetlen nyugalommal
pattognak újabb virágok
verőfényben fürdik testük
s búja szívvel muzsikálnak,
a télnek jövendő fehérségében
ébrednek bimbók zöldes színben
s makacs szépséggel kitartanak
a legkeményebb zúzmaráig.[W.B.]
- Voltam ébredésben ,könyörtelen
mikor már minden elveszett ,
sajnálat ült arcomon eleven ,
szenvedés nélküli szüntelen
átkosan szikrák táncoltak ,
öklömben fogtam haragom
féltően óvva ,keservesen
játszottam velük elszédülten .
Mert lehet az élet egy ajándék
bár törtető keserű öntudat kísér
átfogó karok gyürüként ölelhetnek
ha nincs értéke, bárhogy is dicsér .
Mert ábránd leszek üres légben
keresem majd támpontom egekben
rózsákat fűzők telt kontyom ékére
és áldom az isteneket bőségesen.
Fájdalmam nyugszik tovább csendben
imáim suttogom képzeletben ,
sajognak vágyaim kedvveszetten
és szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.
- Bágyadtan keresed pihenőd
fakó panasz ajkadon ,
érzed kihűlt éber szerencséd
szíved csupa kárhozat ,
tagjaid üresen,lomhán lógatod
árny remeg arcodon
nem árulod keserű vigaszod
tűnődve magad lazítod.
Szíved egyetlen dobbanásában
keresed tavaszod
foszló csillagok szenvedélyében
semmi mámor
kidőlt vészednek rettenetében
lézeng a magányod
kirajzolódó tested meztelenségében
emlékeid alkonyt várók.
Keserűségedben vágyódsz ölelésre
pupilláid szívében,
kisírt szerelmed merengésében
szemeid könnyeznek,
arcodon forró lángok remegnek
érintéseid hevesebbek,
s a reménytelen reménységedben
is csókkal zárod keserved.[W.B. ]
- [Verseim jogi vedelem alatt allnak
