Talán máskor------Vilhelem Margareta

1. Úgy üldöz a magány átka,
   keservesen befedi testem
   hóbortos, lottyanó házban
   minden csak lázad bennem .
   
   Mert lepereg és kutatom
   a múltnak gyatra sejtelmeit ,
   a sorsomtól a sötét félést
   a semmire hulló harmatot.
   
   Testem rémült áldozatként
   némán vezekel ,hadd érezze
   hogy sajog a múlt a máért 
   apró perceknek ütemeként.
   
   Hosszú az út a múlt, s ma között 
   s belém törnek halk sóhajok
   lüktető szívemben a fájdalom
   arany pecsétként zárul körém .
   
   Kopár fákról hulló boldogság
   bús lelkemnek fájó csillaga,
   s hegedűt rezegtetnek ábrándok
   míg titokban ,csendben lángolók.
   
   Megtelik a szívem felhőkkel,
   s párolognak kemény illatok,
   semmiségben kutatom árnyékom ,
   s poros utakon térden álmodok.
   
   Mert volt bizalmam boldogságban
   tudtam ,éreztem de reménytelen
   ámokfutóm ,csalódott szél huzat
   belém-fészkelte a sok átkokat..[W.B.]