időnként riadva egymást nézzük,
de nevetés, szerelmes csók nincs
csak alkudozunk,régóta van ez így .
Vajon meddig lesz kényszermegoldás
könnyeink úgyis elapadtak régen ,
állunk egymás mellett illedelmesen
míg elzsibbadt lábaink remegnek.
Kétségtelen megszoktuk a maradást
csak tövisek kötik össze szívünket
egybegabalyodott lelkünk fáradás ,
s gyenge fényben szemeink figyelnek.
Érzéseink lassan hadakoznak ellenünk
magunk sem tudjuk mit hoz a jövőnk
játszani kellene egy kis romantikát
mik szívet bűvölnek és csiklandoznák .
Szórakozott a barátságtalan sors keze
mikor még kecsegtetett a gyönyör egyre
ma csak betokosodott szívek merevsége
van jelen ,de csak rideg derengés hidege. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése