mint mikor megáll a vonat menet
s a kin kopogott görcsösen
a lepergett kálvárián,
s mint aki ködben ténfereg
könny gyűlt szemembe
mint az ellenségek
néztünk egymásra hidegen.
Most sem tudom miért
repdesett a szél lelkedben
s oly kócosra fújta magát
hogy szinte felrobbantotta
tévelygésed zavarát .
Bénára mocorgott bennem kedvem
s lassan szemedet fürkésztem
de réveteg,nehéz
ravaszságot véltem ,dühösen
s tenyeremet a szádra tettem .
Csitt ,ne most ,
majd máskor mint holdkórost
simogass és becézz ,
még forduljunk egyet rosszkedvűen
súlyos lepelben csak sötétség
keringett megdermedten ,
holott siratni sincs kedvem
a csók nélküli illetlent ,
ha majd ha múlásba fullad minden
kapukat reteszelünk végre
vas lakattal felszerelten
de a kulcs legyen szívemben .{W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése