piszkos kapuk nyitnak újra utat
akaratlanul önzetlen percekben
csak árnyékok végzik feladatukat.
Szavak mikor némulnak értetlen
nem marad semmi sötétségemben
szomjasan nyaldosom emberségem
s önzésemnek húrjai remegnek .
Sosem várok maradandó érdemet
kifütyült darab néha részvétemet
hordozza , pusztuló véleményemben
s nem sokat adok a közvéleményekre.
Mikor semmi sem hordoz messze
fészkemben kavarognak türelmek ,
fogyó erőm talán mind tehetetlenebb
s én sem értem saját akaratú végzetem.
Bár voltak idők mikor kísértésbe estem
égő szívemben lángoltak érdemek ,
vért öklendeztem egy csepp szépségért
s tapsoltak keményen körülöttem. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése