sehol egy karfa miben fogóznom
csókom, mit rég elküldtem feléd
mostoha tett lett, visszajött felém.
Furcsa hogy nem vagy számomra
csak emlék, mit gyakran simogatok ,
furcsa a hangod is ,mit halkan hallok
puhán száll felém néha alkonyatkor.
Megmaradtak eszemben simulások ,
torz mosolygások ,nagy hallgatások
csókjaink között néha vad vibrálások ,
mint amikor két vonat karambolozott.
Ilyenkor sír lelkem vigasztalatlan
gyászfátyolba borul ételem, italom
lehajtott fejemben játszik indulatom
gyönyörnél gyönyörűbb a fájdalom . [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése