szürke estékbe, sötét éjekbe
arcomon csurog dús verítékem ,
míg a kávét iszom közönyösen.
Tavaszt várok ,de ellentmondás
minden jele ,fejemre víz csepeg
eső az űrben,késik rég a kikelet,
megváltozott minden,de mindegy.
Hosszú a tél,kihivó lett szeszélye
elvesztek mindent, érdekeset,
de jó hogy nem vagy közelemben
gyomromat csikarná a félelmem .
Így gyávaságom cinkosa kegyetlen ,
csak mocsokba ránt képzeletem
kívánom hogy többet légy velem
a napkelte mindig bölcsebb legyen,. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése