- S ha majd a tüzes lángoló napon
diadalt ül álnok verességed
fals eszmék korhadt mélységében
poshadt nyomor vastag rétegben
pellengérezi keserű hatalmad ,
hazugon szóló eskük harangján
csak kongani fognak álnok imáid
kővé meredve hebeged riadalmad.
És csak némán állsz kissé lihegve
arcod előtt piros fátyol menet ,
értelmes szándéktól felhevülten
keresed irigyen az elvesztettet.
Keresed holdad kék felhőkön
csak elmosott tengered a léted
suhogva csattan az ostor feletted
céltalanul tévelyegsz őrültségben .
Táncolva vesztetted csatádat
az alkony fátylában mint Salomé ,
kemény szándékod halandó lett
sötét lobogásod jajongó kísértet .
S a kósza álmok magányán táncolva
bíborosan simul dalod feletted ,
felhőkön színes hullámok vonulnak :
a tiszta barátság s a pajzán szerelem.[W.B.]
- Csak én ismerem a régi kertet
hol aranyban ugrált a nyár szíve
álmaimban könnyű ébredésben
hiába kerestem fák között tested .
Bach zenére ébredett emlékek
keringtek felettem réveteg ,
s a hajnali harmatok csöppje
csókokként rebbent szívemben .
Úgy vártam ,hogy repedjenek
kökörcsin virágok színekben
szirmaikat arcomon viselem
de sírásom nem állítják meg .
Csapdát állított az idő keze
váltottam unalmas érzelmeket
mi lesz ha megáll bennem a kéj
s a párás fák között meglepnél ?
S mi lesz ha majd jössz Világodból
üresen összezárt ajkakkal ,
némán hoznád vágyaim hevét
lehet sírásom sem bírna szóra.
Új Világ sütne fák között fényt
átölelném kapott szerelmed titkát
hideg harmatcseppek a néma éjben
tüzesen forrnának szíved csendjében. [W.B.]
- Ellobbant a villám
fénye tompul
fájnak az emlékek
dideregve csonkul.
Selymes hajnalban
másképp látunk
a langyos aranyban
serény a gyászunk,
dalunk visszhangzik
fut utánunk.
De oly nagyon távol
maradnak álmok
kinyilt jégvirágos,
hegyes tűket fogunk,
fájnak ujjaink
ziláltan lihegünk,
fagyot énekelünk.
Száll énekünk ,messzire
gyolcs láng elménkre
vágyaink suhognak
könnyen elmaradnak
vért izzadunk
a fagyos éjben,
égi meleget
kívánunk a fagyban.
Dalolj csak dalolj,
nyirkos álmunk
bolond vérünk
hamar kihűl,
vörös csillagon
csöndes ravatalunk
örökre meleg marad. [W.B.]
- Mindent ellep a nagy szürkeség ,
őszes tájon már oly fagyos a lég,
megtört már a lankás vidék,
oly álmos langyos ,ólmos üledék.
Elhervadt az élő lombos fasor ,
a sok csupasz ág feljajdul,
kegyetlen a szél és duzzog
a nap felhők között csak egy korong.
Ott fent a kék ormos hegyeken,
szét szárnyalva a szeleken,
pára tömeg ködös szennyekben,
vadul száll a fagyos estékben.
Szirtek között mint egy üldözött
jajongva zúg az őszi szél,
tépdesi a gazdag tölgyfa lombját ,
s dérrel köti gúzsba magát.
Régóta áll e harc közöttük ,
cudar szél a lombokat leverte,
kacarászva kéjjel teli, győztesen
sok könnyet csal a vad ütközetben .
Hideg lett a fény is mi ragyogott ,
a kéksége az égnek elhervadott,
a bágyadt hullámszerű ingásban,
csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]
- Azt hittem hogy Ég és Föld
összefut valahol,
s gyermek módra fantáziámban
már láttam a háborút ,
fényes csillagok tűz napjain lánggal
remegtek pajzsok,
s kardok szikráztak sárga sugarakon
s oly boldog voltam
hogy láthattam színesen, pompában
az Égi -Földi harcot.
Később csitult az életnek moraja,
s szomorúnak bizonyult,
hogy sosem lelnek a létben egymásra
csak simogatnak
földre tévedt szikrázó csillagokat
szelídítve formájuk ,
s csak keringőznek hegedű zenére
titkos szinekkel,
egymást csak érintik éber szemekkel
ezüstös ködben ,
s ha hegyek ormain tüzek lobognak véresen
egymásnak jelt adnak.
A Nap tündököl teljes anyaságában
a sovány Föld árnyékában ,
reggel már hideg ködben útjára indul,
a forró karaván ,
délben magasan tündököl fényesen
kitárva magát,
míg százezer sárga virág szendén ásít
meggörbült szálakon
estére ezer láng nyelv simul tündöklően
s Földet magához von
de sosem fognak kezet emberségesen
és vér hull az alkonyon. [W.B.]
- Erős éber kísértés kerülget
szüntelen,
hogy vad buja szeleket merítsek
a légből
s mosolygós kék felhőket fojtsak
vadul öledbe ,
s szelíd széles mosollyal hintsek
örök pillantásokat
a szép halovány bársony homlokodra
forró lehelettel.
Szeretném arcodat megörökíteni
akár örökre ,
akár örökbe tolakodó percekre
hűséget ígérni ,
bátran szembeszállni féltő titkaiddal
tisztelettel,
s bomló ésszel kutatni igazi valódat
cselekkel ,
hogy ne feledd el sosem ki szeretett
imádva,szemtelen.
Csak nevess sokat értem, éretted
a remény emlékére
és fogd meg kezem bizsergő lázzal
húsomba merüljön ,
mert didergő lelkem fészke meleg
enyém a bűnöm,
s kétkedésbe merült bő kutatásaim
szúrnak kegyetlen ,
csak légy te, ki nevetsz emlékemre
szándékos szeretettel ,
mert tied az értelem,bomladozó szélben
csak a csók nevethet.[W.B.].
- Kényszer Világot élünk
hol az erősebb a győztes
csodát váró tekintetünk
akaratlan habbá elvesz ,
sorshúzás a minden napunk.
Étlen ,szomjan rugaszkodunk
kisemmizett mivoltunkban ,
saját honban lopózkodunk
élünk néma szív panaszban
kételkedünk angyalokban ,
bár miénk e lét otthonunkban
játszunk háborút eposzokban
széttört értékünk a múltté
veszítünk rutin műveletként
markunk átcsap gyűlöletként.
Fáj az élet érdektelensége
ingereinket összegyötörte ,
mosolyt szülünk már a létért
ruhát váltunk cifra pénzért
sáfrány színű porban lépünk .
Kölcsön kérünk alázatot
cserélünk más ruházatot
fejünkre húzunk kalapunk
igazítjuk cifra bajszunk
szakáll lesz a cifraságunk..[W.B.]
- Kis cserépben bokros ágak
árnyékosan bújócskáznak ,
s tétova pillanatok alatt
újabb virágszirom szakad.
S a nyárnak színes szirmai
őszben mégsem rozsdamarta
apró bimbókat hullatva
örökzölden megújulva ,
kitárt ablakom fényében
bujocskát kergetőzik szélben
és tova illanó aromában
áldott felettem a békesség .
Rendíthetetlen nyugalommal
pattognak újabb virágok
verőfényben fürdik testük
s búja szívvel muzsikálnak,
a télnek jövendő fehérségében
ébrednek bimbók zöldes színben
s makacs szépséggel kitartanak
a legkeményebb zúzmaráig.[W.B.]
- Voltam ébredésben ,könyörtelen
mikor már minden elveszett ,
sajnálat ült arcomon eleven ,
szenvedés nélküli szüntelen
átkosan szikrák táncoltak ,
öklömben fogtam haragom
féltően óvva ,keservesen
játszottam velük elszédülten .
Mert lehet az élet egy ajándék
bár törtető keserű öntudat kísér
átfogó karok gyürüként ölelhetnek
ha nincs értéke, bárhogy is dicsér .
Mert ábránd leszek üres légben
keresem majd támpontom egekben
rózsákat fűzők telt kontyom ékére
és áldom az isteneket bőségesen.
Fájdalmam nyugszik tovább csendben
imáim suttogom képzeletben ,
sajognak vágyaim kedvveszetten
és szívem vérzik lassú kényelmében .[W.B.
- Bágyadtan keresed pihenőd
fakó panasz ajkadon ,
érzed kihűlt éber szerencséd
szíved csupa kárhozat ,
tagjaid üresen,lomhán lógatod
árny remeg arcodon
nem árulod keserű vigaszod
tűnődve magad lazítod.
Szíved egyetlen dobbanásában
keresed tavaszod
foszló csillagok szenvedélyében
semmi mámor
kidőlt vészednek rettenetében
lézeng a magányod
kirajzolódó tested meztelenségében
emlékeid alkonyt várók.
Keserűségedben vágyódsz ölelésre
pupilláid szívében,
kisírt szerelmed merengésében
szemeid könnyeznek,
arcodon forró lángok remegnek
érintéseid hevesebbek,
s a reménytelen reménységedben
is csókkal zárod keserved.[W.B. ]
- [Verseim jogi vedelem alatt allnak
- A szerelmem él ,
meghunyászkodva a lázas lázig
szívem gyönyörében alázatig,
fájdalmamnak foltozott foltja
testemet ölelő forró karjaidnak
darabja .
A csókom éget ,
borostás arcodnak mosolyáig
gyönge érintéseid varázsáig
hullámzó érzéki üde sejtjeid
szerelmet ígérnek a gyönyör útjáig
roskadásig .
A kezem simogat ,
bánatos lelked titkos gyökeréig
tépett sorsodat kiittad fenékig
szívembe foglaltalak világ végééig
gyönyörben ringatlak szenvedésemig
örökben.
Enyém vagy ,
vágyaim szívet éltető ritmusáig
ébrenlétem örök mozdulatáig,
testemben hordozom szerelmed
mint várakat őrző védőbástyáik ,
a másvilágig. [W.B.]
- Forgalmas időknek közepén
micsoda csalfa délutánok futnak
átizzadt éjszakák szomjában
ketyegnek rímeid lassacskán.
S mint aki szemléli halkuló jövőjét
metaforába fojtja szemfedőjét ,
a selejtes ,tárgytalan délutánba
mely fölöttébb szebb lesz talán.
Hétköznapi illatos izzó égen
átfut zavartan kacsintva a szél
boszorkányos ,bűbájos idő mentén
vígan elfújja éved amikor születtél.
A vissza nem hozható fogyó idő
elmerengve romlásba kerget ,
feltekerve hajtod víg emléked
elérzékenyülve megleped idődet.
Mert fontos neked az esti szél
kócosan fújja sápadt arcod rímeit
opálos légüres tér nyílik feletted
visszanéznél ,de nincs merszed .
Mert tetszetős a földnek dicsősége
röppen szabadon néha tréfát keres
álmaidnak sötét mélyülő gödreiben
éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]
