és semmibe vész
az ártatlan bűnös vezekelés,
félek ölelésed messzeségétől
varázsként elvész
mert mindent kezdünk elölről
oly nehéz
kétségek között kíméletlenül
beteges őszinteséggel gyűlöllek
de kereslek
és fogadkozok a tóduló véremnek
s a nosztalgiásan küzdő szívemnek
de csak ígéretek.
Bőrödnek illata még mindig hív
látásodra lángra gyúlok; én naiv
és hallgatom gyöngéd szavadat
alázattal.
Tedd, hogy remekeljen csalásod
szívemet mindig telibe találod
a kettőnk küzdelmét mindig kiállom
veszítve
és harcot vívok ellened megküzdve
bár tüzeiddel meggyötörsz keményen
és elégek.
Mert az első elhallgatott szavaidtól
a varázs is megreped a könnyekben
feledésbe veszve
míg törött hallgatásod rezzen sötéten
a felelésedben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése