tán a hideg széltől,
vagy talán a még
a meg sem jött,
sok kis fagyos Szenttől
fátyolos lángon keresztül,
látom múló sorsom
hallom porrá zúzott testem
vergődni az úton .
Védtelen a múló testem
korbács üti vadul
szél kerekedik a légben
felkapja a porom,
szállok messze, végtelenbe,
s búcsút intek múltnak.
Bátor az, aki tudja,
milyen messze jutna
görbe utak árnyékában
hogyha meghúzódna,
várná megbékélés napját
a tüzö Nap hevében
feje fölé felhőt húzna
a láng nagy tüzében.
Állok egyedül a tűzben
várom a múlásom,
néha nevetséges vagyok,
mint egy kikacagott álom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése