Elvonultak előttem Kék hegyek, regéktől kavargott a szél, karomban hordoztam vágyaim, de értelmem mindig révbe ért .
Egy-két nyári esős estének vágytól bujdosó zavarában legszomjas szám búcsúzott talán könnyet is hullatott.
Mert az érdem amit elértem napfényben tündöklött rég, a vihar nem érintette csúcsát, nem zilálta meg sóhaját.
Mit learattam megért ,s szép megbékélt Világom érdeme, elértem kevélyen hatalmam bölcsességem megosztottam .
Nehéz fakó napok arcáról, lerí múltamnak kegyelme, s fáklyás tüzeknek lengése büszkén hordozza értelmem . [W.B.] |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése