2018. szeptember 12., szerda

Alkalmi csoda---Vilhelem Margareta

Milyen vágy csügged körülöttem
magam sem nagyon értem
fényes szárnyú telt nyárban
suhogó csend szív kamrában .
Vagy csak kimért érzelem
keres egymásba villogó teret 
üres kézben üres kincs
szívem érzi bilincsét
s mint aki igéket ismer
szellőt keres türelemmel..
Úgy hullámzik körülöttem
szívek harca pázsit füvén
karmaim erős szorítása
kihasítja bársony élét..
Gyér szavamnak gyér a vétke
s keserű nedvek ereje
pusztulásra ígérkeznek
s míg darazsak köröznek
sziromeső veri szívem
lojálisan reám mérten ,
kínom felső fokán
várlak reggel, este ,korán.
De majd űzlek emlékemből
hogy vágyam ne szökjön elő
csendes hársfa lombja között
szívemben halk rettenet
lüktetést rejteget
szenvedélyt ,
s ég színű fellegen
bűnös cúgba lépek ,
siratom felelőtlenségem
s míg zajlik a vékony élet

Ki ki kinek-----Vilhelem Margareta

Rég voltunk együtt ,
most külön-külön
hordjuk magunkban
mindazt mit haragunkban
mormoltunk
egymásnak .
Te kérded , én mondom
ugyancsak monoton hangon
úgy ahogy 
kéri az illem .
Szó szót követ
kiesik a véletlen
túl sokat őrizte
egyikünk emlékeiben
nesztelen.
S ha netalán ereinkben
gyorsabban lüktet a vér
ki a hibás vétkeinkért
te vagy én ?
S hirtelen fölszisszent
a szív ősi ösztöne
kilincsére hullat könnyet
s arcod felém billen ,
mert a tévhitben 
nem az győz 
ki többet mesél
inkább
kacskaringós idők

A fogoly bátorsága---Vilhelem Margareta

Védtelen fogoly vagyok
magányos zárka keretez
bilincsem nehéz sóhaj
benne van egész életem .

Hogy lehet mércével mérni
hihetetlen idők rabságát
mit kenyér és víz táplál
mit csöppnyi könny sírja át . 

Ugye bátran lehet elérni
kihalt reményt visszakérni
sajgó testem két tenyérnyi
és nem merek lélegzeni.

Sóhajomban minden van
hosszú életemnek titka,
hogy rabságomból kilépjek
szabadságom kell feléljem.

És lásd ember van még szikra 
mi csillog bátran a kalitkában
vannak csendes földi titkok
virágos keretben méreggyilkok. 

Míg karcsú testem s ujjaim
felaprítják a hulló szirmokat
oly vad tűz lángol szívemben
szétégetem rácsaim jóhiszeműen.{W.B.

Ha elmész----Vilhelem Margareta

Rád gondolok szüntelen
úgy kerülgetlek kőrbe ,
mert ha elmész nem látlak többé
maradj velem
nem engedlek el.
Minden mi szép eltűnik
az élet erre megtanít
méltóan búcsúznod kell
de szerelmet nem lehet
felhőbe bújtatni
s nem lehet letagadni
csak adni , csak adni
s ne várni csodát 
csak hallgasd dobogását
szíved képletén.
Néha elszáll a hűség
halkul a dobogás egy idő után
s rájössz lassan ,
majd rájössz ,
de álmodsz tovább s tovább .
S ha kínok csúcsán állsz
nézz vissza a völgybe
ott leszek 
örökké nyomodban leszek .
Mert veszni szeretnék
s gyűlölöm magam
hogy nincs pihenésem
túl heves volt 
ami történt veled s velem
most veszve van minden.
Valaki sorsom vezérli
így átcsobog felettem
a sóhaj és kin ,
újabb árnyék telepedik felénk
még el sem felejtettük a régit.[ W.B.}

A hála-----Vilhelem Margareta

Belőlem a vágyak mind kiégtek
forró ,izzó titkos megvetessél
Isten mesterien teremtette
testem,szívet adott szerelemre.

De a idő csalókán rendre tesz
virradat és éj között csenget 
törékeny testem végig töpreng
fölcsengő zajok tilos percében.

Csodás világunk tán furcsaság 
fények csillognak hajnalban
estére csak árnyak hajszolnak
bűnösen szívemért lázadoznak.

Tudom sorsom szenvedés része
szeretnem kéne ,de átkot szórok ,
gyönyörrel várnak édes csókok
testem sebes szeretni nem birok.

Igézően jó, de csalódás az élet
csókok helyett nyugalmat áhítok
valahányszor szemem lehunyom
hallom a szívem ,hagyom tomboljon.

És ahogy múlnak a búcsú percek
hazugsággal édesítem szívemet
ígérek neki mámoros szerelmet
mindenért hálát, hogy szeretni mert .{W.B.}

Ősz kezdete ---Vilhelem Margareta

Már hidegebbek  a reggelek
a dió mind barnábbra pereg
a somok már készen állnak
hegyi túrázók kívánságára.


Kezd vége lenni a nyárnak ,
hűvösek a reggeli hajnalok
foltos felhők rétegekben
fűzért fonnak ősz tündérnek.

Forog a világ lármás hanggal
a négy évszak kőrbe- kőrbe jár
a nyári nap langyosságban
szőlőt csemegéz az őszi száj. .

Bizony fájó szívvel búcsúzunk
nyárnak napsugaras tüzétől
zöld fákat majd sárgára színez
az ősz barnás lábakon lépked 

illatos zöld, szirmok,virágok közt ,
s majd ott fog rendet teremteni 
mert nem számítunk kegyelemre 
hajnalban rőt szín a zöldek felett.[W.B.]

Nyomor és kételyek-------Vilhelem Margareta

Hétköznapi szennyek foltjában
szerény kezek egyfolytában
simítanak kalandos tett vágyat
a holtomiglan gonosz mában .

Törékeny szárnyaim ideg szálán
testem lassan száll a mában
rendületlen fekete nászban
forog körbe az élet lágyan .

Belefér minden a szokásomba
még őrzöm erényem rajongásig
kivívtam sanyargó együttlétünk
megtörten szívem fulladásáig .

Ahol eddig ajkam tüzesedett
most várom a kései csapdát
s az éjszaka úgy elernyed
hiába keresem simító kezed.

Kibékülök éjjeli illúziókkal
a fogyó szennyes rothadásban
szerelemre nem jutott sok idő
véget nem érő reggelig könyörgő .

S ha fordult a világ egyenesen
a kitervelt törvényben eltéved ,
füst száll az éjben ,szél kavarog
nézzük egymást mint kamaszok. [W.B.]

Változó tettek---Vilhelem Margareta

Keskeny derengés az égen
borús végtelen reggelen
s míg tenyereddel
simítod 
elfogultan testem
egymásba omlik tekintetünk .
Foszlik szavam a csendben
még elkapod az utolsó szót ,
változásra gondolok
magyarázkodnom kéne ,
de ölelés még összekapcsol
s évszakok harcától független
változó idők egyszerűségében
még rajtad csüng szemem ,
de vallomásomra gondolok
oly könyörtelen érdektelenséggel
fürkészi szemem a szemed .
Valami hirtelen megszakadt
asztalon kávé ,kékes cigaretta füstben
kínos beszélgetések
miközben csipke abrosszal szemezünk.
Az évek majd lassan visszalopják
életünk fanyar keservét ,
mindez lehetett volna másképp
meggondoltabb, ha az áldozatok
nem mi lettünk volna..
Azóta más asztalnál ülök
szememben itt is kéken száll a füst
kávémat megittam keserűn
most egyedül tűnődők 
kesztyűs kezem még hideg ,
de reád már rég nem emlékszem.
Élő testemből kihullt minden 
pupillám körül derengés
átvirrasztott éjszaka gyümölcse
olcsó visszamerengés ,
csak szoknyám lett fényesebb 
a sok ülés emlékére . {W.B.}

Megnyugvás ----Vilhelem Margareta

Megnyugszunk a nap 
kurta világában
úszkálunk saját
nyomorúságunkban
míg a világ szüntelen
kínálkozik sejtelmesen .
Néha könnyű álmaink köré
duzzadó homokóra 
jelent mutatva gyöngén 
felaprítja
képtelenségünk .
Kizsarolt életünk gödrös ,
nevetséges öklendezés
a test meztelen kíváncsisága 
kapaszkodik homokóránkra
tetszelgős vágyként .
Ravasz kecsegtetéssel
makacs észjárással
visszafordítja epés 
rosszhiszeműségünk
mit betemetünk .
Meglódul a holnap jövője 
belenyugvás és ravaszság között
elfordult tekintettel
keressük szerencsénk
ezért kell élni a jelent
csillogó porban nevetve
kezünk a dértől nedvesen
arany törvényeket keresve. .
Nem lehetsz közömbös magaddal
esdeklés és tettenérés között
kiejteni kell szívósan a szót
minél többször
mitől könnyes lesz szemünk. [W.B.]

Tetten ért hazugság---Vilhelem Margareta

Szellő lengedezett
őszért esdekeltem
s te rajta kaptál
átutazóban
az utolsó szóig 
mely zavarba hozott.
Nem tudhattam hogy a szó 
már egy kérdés
egy esdeklés
mit számon kérsz
és végül számon kérted
visszakérted
mint a megunt leveleket
az elvált szeretőtől
most nálad hevernek
elveszítheted
ha megunod tetteink .
Valami kitudódik mindig
az új ősz újraszövéséig 
csókod itt lebeg még
de keserű szájízel
megalvad a remény
elszáll az utolsó esdeklés 
bennem marad a kérdés
arcomon derű
mosolygok feléd
ásítunk mindketten ég felé
nyugodt együttérzéssel lépkedünk
partmenti híd mellé
a fenyegető sötétség felé 
közben értelmetlen dob pereg 
tettek nélkül a szónak 
hazugság-íze lesz .[W.B.]

A Múzsa----Vilhelem Margareta

O te Múzsa ki csak fojtogatsz
kiszívod belőlem a vágyat s vigaszt
édes csókokkal ébresztesz
mint egy élő szív lüktetsz bennem .

Égő fáklyaként égeted vérem
csiholod megkopott szívem 
áhítatos költői sejtésekkel
nekem mérsz mindent bölcsen.

Számomra bűvös melódia része
mely átjárja kegyesen vérem
bús alkonyban széthintem dalom
vihar szelében sikolt a hangom.

Tudom tiéd vagyok s te az enyém
egymást birtokoljuk sok éveken
fény és szürkület élő csendesség
vágyaink egymásba szendereg.

Egymás lelkét lassan emésztjük
álmaimban pőrén menekülnék
de szívem a vágy úton újra felderül
enyém vagy s én örökké a tiéd. [W.B.]