cseppenként hasit magadba
sose képzelt álmok útján
fészket keres a szorongás .
Orák jönnek mennek csendben
fájnak percek és restellem ,
hogy lázongok kísértésben
s csendes hiány sajog bennem .
Úgy várom kinyújtott karod
jogerősen magamhoz láncolom
s féltően magamhoz vonom ,
magamban ajándékként számolom
a sok megkésett hőséges szót ,
s őrizlek gyáván szemtelen
mintha szökni akarnál tőlem
fogva tartalak s fáj panaszom
ahogy ijesztelek eltűnéssel ,
bár elhagyni téged, nem tudom
miért is reszket a hangom
ha meghallom férfias hangod.
S ugye fáj neked is a zokszóm
de illatos forró karjaim között
nem hallod elhaló hangom ,
hol zeng a félelmetes uralom .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése