én hajtom magam utána,serényen,
kimerült testem félénk,erötlen,
néha fulladozik a sötét életem.
Ködös légben minden oszladozik
össze rezdül fölöttem az Ég kapuja,
utolérni nehéz az ifjúság örömeit,
szél vágtat keresztül sivár fohászon
koszorúba fűzi a hajnalt.ábrándozva.
Ez az értelmetlen értelmesség,ami
ha vissza hozná balga ifjúságom,
megóvhatná lelkem békéjét mi ég,
szerelmen szállna örök bujaságom,
visszahozná örökre elveszett álmom.
Talán másképp nyílnának virágok,
és megóvhatnám a hervadástól,
ha tengődve élnek, jajszó nélkül,
és nem fájna szivem lemondással,,
,,de az ember vágya mindig telhetetlen
mindent akarna azt mi nincsen,
hegyeket döntene virág kelyhekkel
és győzni bírna szenvedéllyel. [W.B
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése