Fenyö illat---Vilhelem Margareta

Lelkemet ,mintha elűznék,
a gyorsan szálldosó szellők,
a síros ,kopogós esők,,
a gyorsan rohanó idők.

A fenyők is ázottan sírnak,
ahogy állnak a lilás ködben
illatuk szállnak a réten és
a folyók medreket vájnak.

Én bolyongok a fák között
vállamon fekete kendő,
reszketek-;testem szorítom,
hogy ne menjen ki belőle az erő

Gondjaimban,mindig ott vagy,
az eső , csak egy menedék ,
lelkemnek szenvedő sarkában,
a fenyő illat egy biztos remény [W.B.]