- Forgalmas időknek közepén
micsoda csalfa délutánok futnak
átizzadt éjszakák szomjában
ketyegnek rímeid lassacskán.
S mint aki szemléli halkuló jövőjét
metaforába fojtja szemfedőjét ,
a selejtes ,tárgytalan délutánba
mely fölöttébb szebb lesz talán.
Hétköznapi illatos izzó égen
átfut zavartan kacsintva a szél
boszorkányos ,bűbájos idő mentén
vígan elfújja éved amikor születtél.
A vissza nem hozható fogyó idő
elmerengve romlásba kerget ,
feltekerve hajtod víg emléked
elérzékenyülve megleped idődet.
Mert fontos neked az esti szél
kócosan fújja sápadt arcod rímeit
opálos légüres tér nyílik feletted
visszanéznél ,de nincs merszed .
Mert tetszetős a földnek dicsősége
röppen szabadon néha tréfát keres
álmaidnak sötét mélyülő gödreiben
éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]
- Úgy fáj a bánat ,szégyentelen ,
csordultig telik meg a lelkem
időkben mostohán révedezek
ma már csak kegyelmen élek.
Úgy fogynak emlékek szüntelen
keveset markoltam és bűntelen
keresem remélten, mit élveztem
rongyos álmaim elvesztettem.
Vannak az életnek pillanatai
mikor ábrándozunk hasztalan
miénknek tudjuk a naptalan napot
s az éjszaka csak nekünk kacag.
Gyönyörrel nevetünk magunkon
és fáj hogy naivan álmodozunk
sorstalanul vesződünk érveinkkel
de mégis kitartunk elveinkkel.
Így teremtettük sorsunkban életünk ,
oly semmi hogy hiszünk nem hiszünk ,
hogy szívünkben küzd az emberség
de fájdalmasan sírunk ,ha elvesztjük. [W.B.]
- Megadtam magam ,
a vágyam utáni sóvárgást
átbillentettem más időkbe,
az élet sokszögű szögletébe
idő és hely miatt
és vártam komikus daccal
a futva iramodó léhaságot
fedhetetlen célok felé
és izzadt arccal dühöngtem
hogy csak ennyire telt,
szubtilisan éreztem
csak csiklandozó álom volt.
Mert volt valamikor alázat
beletörődő szánalom
ellátva névvel, címmel,
porosodó polcokon lapultan
néha megleptem kezemmel,
oly ártalmatlan volt,
méltatlan életnek művészete
majd áthajolt
komoly mondanivalóval
időzített szerénységgel
hibátlan volt,
és méltóságteljes pompával
belém hasított. [W.B.]
Oly furcsa ez a Világ
tüzek égnek,zavaros víz
az életünk,késként vágnak
belénk a hullámszerű
lökések,az ige mi követel
bálványt s áldott Istent
egy hullámzó veszedelem
a semmiben
és örökös tűzként zuhog
hatalmuk
a barbárság átkos fényében
megtörve szenten
kifényezett örökölt kincseink .
Véres horror éjszakák;
már rutinos művelet
megszokásból gondolom
születnek fegyverek,
konok ,kemény emberek
még milyen áldozatot
követelnek ?
Míg ,meztelen
roncsolt ,zúzott tetemek
értelmetlen dicsőségben
virág koszorúval
testük felett feküsznek.
Van- e még emberség
múló Világunkban ,
vagy csak véres szenvedély
torlódik hátizsákjukban
ki, ki ellen vétkezik, szentséggel
széttépázva szájunkban
álmaink csodáit?
A pokolbeli borzalmaktól
sistereg a biblia értelme
hiába ,
az ördögök örök mozdulatától
bénultan hátrálunk ,
de lehet csak fanatikus hátrányok
a Világ fölfordított másán.[W.B.]
- Forgalmas időknek közepén
micsoda csalfa délutánok futnak
átizzadt éjszakák szomjában
ketyegnek rímeid lassacskán.
S mint aki szemléli halkuló jövőjét
metaforába fojtja szemfedőjét ,
a selejtes ,tárgytalan délutánba
mely fölöttébb szebb lesz talán.
Hétköznapi illatos izzó égen
átfut zavartan kacsintva a szél
boszorkányos ,bűbájos idő mentén
vígan elfújja éved amikor születtél.
A vissza nem hozható fogyó idő
elmerengve romlásba kerget ,
feltekerve hajtod víg emléked
elérzékenyülve megleped idődet.
Mert fontos neked az esti szél
kócosan fújja sápadt arcod rímeit
opálos légüres tér nyílik feletted
visszanéznél ,de nincs merszed .
Mert tetszetős a földnek dicsősége
röppen szabadon néha tréfát keres
álmaidnak sötét mélyülő gödreiben
éberen hív tisztább jelenidőbe.[W.B.]
- Szomorúságom szűz pillanatában
ténfergek könyöradományért,
hallhatatlan sikolyok falán
konganak megtépázott cicomák.
Oly csendes sóhajom csengője,
hattyúdalom kopik könyörben
homok falon csurgó illúzióm
kristályként esik álom cseppbe .
Vagyok s még leszek talán,
éltetni akar a fájdalom gyötrelme,
cinkoson csillognak szememben
ronggyá foszolva, énem sérelmek.
Foltozott ,kisírt lelkem ablakán
lengedezik fátyolba borult kéj,
zuhatagként testem talapzatán
szívem pulzusa fojtottan henyél.
Mert van az életnek adománya,
egyre várni kell órát, pillanatot
cicomázott testem büszke alázata
felforrva buzog kínos percekért. [W.B.]
Őrök időknek lejtőjén
ülsz hallgatagon ,
csak pillantásod rebben
a lüktető óramutatón,
harmatos arcod ,kéjjel
köd és felhőkbe borult ,
míg őszi fák sárgulása
lehunyt szemed vívódása
és zavartan követed ,
hogy a sós tenger vize
egybeolvad lengén
zavaros könnyeiddel.
Vért izzad a tested
hulló őszi lombokon
bíbor napsugárban
múltadnak lankadása
a hosszú lejtőn rohan
s hirtelen megtoppan.
Az öreg idő sürget
ezredek távlatában
te csak hallgatod csendben
tenger morajában
ahogy apad némán
percek,órák ,napok álma
követed vívódó múlásod ,
míg szívedben a bú tapad
kérgesen összeragadva
agyad sötét kamráiban . [W.B.]
- Bátor a szív ,hogy szeretni mer,
merész a test ,hogy alárendelt
egymásra találva iker rendszer
szoros fonodásban fölszentelt.
Szívdobogással járjuk táncunk menetét
kaján arcunkon érezzük leheletét
gyönyör illatoknak tarka színes leplén
pihegve forgunk érezve kegyeletét.
Mert mindig ugyanazt kívánjuk ,
hullám hegyein mindent kivárunk
beburkolózva ,vérző szívek sebein
lazulnak büszkén édes gyötrelmeink .
Egyszer megéri hogy élet szemein
kövessük tükrünkben vas idegeink
áradozva ugyanazt kegyelmesen
elhárítva magunktól az édes veszélyt .
Szeretve leszünk ,ha testünk érez
képes föláldozni akkor is ha vérez
jajgató szavaknak nincsen helye
kéjben burkolt áldásunk igaz menhelye.[W.B.]
- Mázsányi fájdalom a terhem,
piros rémek pislognak felém
párás légnek lenge szárnyán
régi dalt ringat a hárfán
emlékeim rongyos álma
s dorombol szívem árván.
Mert mindig fordulóban vagyok
időt tépek ,táncot ringok
széttört álmom fájó titok
vágytól zúgó szívem zsibog,
testemben játékos rutinok
zenére némán topognak .
Volt már békés honos álmom,
kiterítve virágágyon
lelkemben vihogtak olcsó csodák
fehér,piros szirmú vadrózsák
vért hullattak körülöttem
ezer arcú bársony színben .
Ma már dologtalan órák lesnek
szúrjak szívem minden percben
bőröm mállik,vakul szemem,
ráncot varrnak körülöttem
minden kopik, vásik testem
emlékeim majd elvesztem. [W.B.]
- Úgy űzött a vágy feléd,
értelmetlen lázas érzés
bőrömön ringott a kezed,
ujjaim csókolták gyöngén.
Türelmetlen mozdulatokban
ahogy első éjszakánk esett
ziláltan kergettük vágyaink
s szívem szívedbe veszett.
Kapkodó apró lihegésünkben
benne volt minden csoda
szoros kéjjel telt testünkben
ikrek lettünk szívverésünkben .
S vártuk a mámor ébredését
felettünk kattogott a perc ura
lágyan simultam mozdulataidra
összeforrtan birtoklásodra .
Szívünk dobogott mint soha
kegyegték vágyaink titkait
kék szemedben fény csillogott
s nedves víg ajkad kacagott.
Oly boldog voltam karodban
megrezzentem minden mozdulatra,
zene harsogott a kakas szóra
boldogságunk örök sugallatára.[W.B.]
- Úgy üldöz a magány átka,
keservesen befedi testem
hóbortos, lottyanó házban
minden csak lázad bennem .
Mert lepereg és kutatom
a múltnak gyatra sejtelmeit ,
a sorsomtól a sötét félést
a semmire hulló harmatot.
Testem rémült áldozatként
némán vezekel ,hadd érezze
hogy sajog a múlt a máért
apró perceknek ütemeként.
Hosszú az út a múlt, s ma között
s belém törnek halk sóhajok
lüktető szívemben a fájdalom
arany pecsétként zárul körém .
Kopár fákról hulló boldogság
bús lelkemnek fájó csillaga,
s hegedűt rezegtetnek ábrándok
míg titokban ,csendben lángolók.
Megtelik a szívem felhőkkel,
s párolognak kemény illatok,
semmiségben kutatom árnyékom ,
s poros utakon térden álmodok.
Mert volt bizalmam boldogságban
tudtam ,éreztem de reménytelen
ámokfutóm ,csalódott szél huzat
belém-fészkelte a sok átkokat..[W.B.]
- Körülöttem monoton tarka hullám
forog körbe eszeveszetten,
nagy világban keskeny ösvényen
tapossa búsan a zordon éjszakát.
Mert nincs törvény eme seregre
a kincseik a batyú ,s a gyermekek
féltően húzzak magukhoz kincseiket
álmaik nincsenek csak előre törnek.
Otthonuk messze álnokság tanyája
gondjuk ott van a fájó igazságban ,
cifra palotát nem kértek,békére vágyva,
elhagyott hazájukat, kimért sínpárra.
Lelkükben tanyát üt a békesség
leszállni látják az égnek Istenét
világi nagy hitük búcsút kovácsol,
testük fáradt ,kövek mérik fájdalmuk .
Estétől ,sárga hajnal csillagáig
taposnak útat csillag ragyogásig,
szívükben fájdalom békés menetben
való igazságban a szürke életben.
Elérni céljuk tán nem fogják sosem
a jót amiből lelkük életet merítene ,
orvul becsapott harci eszményekben
csak tévelyegnek kimúlt tévedésben.[W.B]
- Oly édes semmiségben tétlen
az égbolt csillagos fényében
testem még ring ölelésedben
s csókot súgsz holdnak éjében.
Belém vésődött finom lelked ,
néma érintések bársony lehelete ,
szemedben fény szikrázik felém,
s érzem vágyad pihen benne.
Mert eggyé olvadunk ördöngösen,
míg tejúton táncolnak tündérek ,
s boldog nevetés szédületében
színes életem búg ölelésedben.
Ajkam pirosló vérem tengere
minden vágyam benne keressed ,
kitárt karjaim lágy ölelésében
benne van szíved minden verése.
Csak egy perc míg magamba vésem
férfi akaratod gyöngeségeit ,
s testem szótlan szobor fegyvere
mi megvédi csókjaid üdvösségeit .[W.B.]
- Mennyi élet mennyi bánat
múlik csendben, s nem támad
arcomra a múlt alázat
csak heviti gyenge lázam .
Kihűlt fészkem halott ajka,
vágyik vissza csókjaidra,
sejtelmesen titkok árnyán
kergetőzik szélnek táncán.
Szárny fosztottan vezekelek
tegnapok napjait keresem
közös harcunk elfelejtem
kettéoszlik a csillag égen.
Kis fellegek bűvkörében
sorvad létem a végtelenbe
s őrzöm vétkeim keblemben
mik együtt fájnak életemmel.
Megtanultam az értékeket
eltakarom arcom rémülten ,
s varázslatos ifjú álmom,
szenderedik selymes révben.
Nehéz kitörni a bús múltból
míg nem száll meg új varázs ,
örökifjú szerelmes útból
reám száll mint egy villanás.[W..B.]
