Lassan már, minden mindegy lesznem aggódom magam miatt ,szerencsére csak felvetem a kérdéstvajon milyen lesz a változat.Az idő megy ,nem kérdez részletekigde érezteti hatalmát ,valahogy egyensúlyoz a végletekigmajd rád csapja markát.Sóhajtunk nagyokat, telítettséggelhabzsolunk kitátva szájat ,figyelmen kívül hagyjuk önteltséggelvallainkra terülő időszálat .Utálattal boncoljuk testűnk öregségétszívünkben ritmus zavar ,félúton megállunk, látva törékenységét ,belénk mar az iszonyat.Törvénybe szabták az idő meneteléstlépést tartunk vele ,repedésekből halljuk az árnyak nevetésétsenkinek sem lesz kivétele . [W.B.]
Vágyamba tűzdelt kis bimbókszaporán nyitják szirmaikatmegduzzadnak áthágásokonés én csak hálásan mosolygok.Beragyog egyre a testi fájdalomszívem gyanútlan pihe álmábanmagamba zárul halk változásomvárom hogy szülessen virágom .Elzsibbadt ösztöneim ébrednekszétterülnek itt a szívemben ,hirtelen tőrnek rám melegenillattal teli balga gyönyörűségek .Visszavárt vágyam leng felémalázatomban fészkel a kudarc ,könnyű szél sepri végig testemfelkorbácsolja kihűlt reményem .Szárnyalnak felém öröm hívásokférfi csábító , mosolygós ösztönök ,amiből bekövetkeznek képzeletek ,de marad egy szempont ami nyitott. [W.B.]
Emlékszel a parki sétákrakockás szoknyám szélére ,arcunk bája s fiatalságatükröt vetett árnyékunkra..Nem igen sétáltak emberekaz ősz rajzolta körül magát ,a sötét fák s hulló levelekbecsurogtak titkos réseken.Bolond jó kedvünk támadtsötétben bőrünk összeért ,közel volt ajkamhoz ajkadszemeink nagyok és sötétek.Néztük a csillagos égboltotzöldes szemed úgy ragyogottamit adtál akkor,szerettél tudommost merre vagy ?Hol lakol?Sok nap telt el azóta, évekmost egyedül sétálok a téren ,de minden fán és hulló levelénmás ember mozdulatát lelem.Ígértél örök szerelmet, folytonédes illatod most is itt van ,mint egy tolvaj mindent lopok a kockás szoknyában vagyok .Minden lépésben látom lépésedminden fában alakod faragtamösszeszedtem a hulló leveleketminden levélben a te emléked .Én vagyok hibás nem vigyáztamnem voltam eléggé éber kuvaszmíg fák hulló leveleit számoltamelcsaltak téged , rég elsodortak. [W.B.]
Nem érzi hogy nem szeretedboldogan fekszik mellettedmegremegsz ha hozzád érvekeze, ráesik testedrelibabőrös lesz testedmellkasodban szorul szíved ,rég nem szeretedezt az embertfelkelsz az álom kerülget.Valamikor láng és vágy lengetttele volt az életcsak tested akarta lelked nem bírta ,így ölelésed hideg lett ,menekülni próbálsz tőle.Egyszer mindig nyílnak szemekgondolsz tévelygésedrea megcsalt férjres a hazug ölelésekrea titkos szeretőre ,ki befészkelte magát lelkedbes mosoly fut át szemedenablakot nyitsz a sötétbenérzed ahogy szellő lebbenszívedbe szent a béke s visszafekszel melléje ,de nem szenten ,mert fájásod felremegés arra gondolsz ki vár tégedholnap éjjel ,forró öleléssel . [W.B.]
Nem voltam soha nagyravágyó nem kerestem glóriát ,mosolyban fürdött, lelkem vágyas nem volt soha palotám. Sokszor hittem magam boldognaklüktetve vert kis szívemsóhajom ringott kék hegyormokonelseperni nem mertem.Szívemben lakatos zárt titok voltromantikám fellegekben ,volt hogy vérem fel-fel robbant majd halkan leülepedett .Ma homály lett őrangyalom képerég nem hozza örömmelszép dalokat, mik régen kísértekgátat épített elémbe.Mindenből kijutott fehér-feketénma csak sáros áradat ,némán csúsznak el éveim igékenkibuggyanó könny a tavasz .Most gyors hervadás tündére lettemminden múlik mellettemláthatatlan kéz csúfosan leteperhetholnapra mindenki elfelejt. [W.B.]
Mily hamar lazul a kötelékvergődünk míg jön végzetünkérzelmek múlnak , örök létekhánykolódnak, múlt nélküliek.Sajog bennünk a lehetetlenhogy pont azt nem tehettükami megtörtént, érthetetlenszámunkra az élet törvénye.Míg kutatjuk annak a rendjétaz ellenünk áradó szövetségkülönbséget kész tenni felettünkpártatlanul - fájó értelemben.Lehet az idő amiben születtünknem a miénk volt, csak érettünksodorta utunk túl menedéktelenvarázskövet torlaszolva előttünk.Így oldódik lassan-a laza kötelékvissza nézünk a múltra- érettünk ,karjaimban még meleg a tested ,de csókod a számon már kihűlt. . {W.B.}
- Sokáig rab voltam édenemben
mások kacagtak kárörömmel ,
véresre kapartam kalitkámat
míg barátkoztam félhomállyal.
Senki sem törődött már velem
siratni magam nincs kedvem
kevélységből vagy csak gőgből .
panaszom halk volt bensőmből .
Csak azt szeretném valahára
színes villám üssön kalitkámra
várnom kellett az indítvánnyal ,
ha beleestem ki kell másszak .
Egy nap felkerekedett vágyam
énekelni kezdtem kalitkámban
a pimasz úr megborzongott
telt rosszindulattal ajtót nyitott.
No ,most ezen bosszút állok
szolt az úr s bosszút is állott ,
Sebaj ! szóltam van megoldásom
szívből szórtam reá az átkom.
Szörnyű volt azon éjjel álmom
magam tovább is kalitkában látom
szomjas torkom ,érzem fulladozom ,
ájulást mímeltem de nem volt okom.
Azon éjjel csoda -kinyílt zárkám ajtója
lásd szárnyaim nőttek azon nyomban ,
szívem zakatolt lüktetett monoton
halkan repültem ,most vigadozom . [W.B.]
- Mikor még szerettük egymást
néma terveket szőtt a nászágy
lázasan izzott bennünk a világ ,
álmodozva néztük virágzását .
Külön kaput törtünk magunknak
örvendtünk a fiatal bátorságnak
eltereltük a köveket más útra
két kezünkkel emeltünk falakat.
Csendes órában nőtt a birtokvágy
zöldes- fekete volt ,rosszat jelentett
fákról madarak is minket figyeltek
tudták szerelmünk egy háború lesz.
Reggeltől estig földre szálltunk ,
magunk sem tudtuk egyre az okát
mindkettőnket marcangolt az önvád
hideg kezeink akaratlan szétvált .
Ma már tudjuk mindennek értelmét
játszottuk egymással az öröklétet
egyikünk jobban felülkerekedett
kihulltak csókunkból az érzelmek.
Lehet én voltam hibás , talán te magad
felrúgtunk több évek boldogságát ,
most mind sötétebb a ház ablaka
virágjaink is hullnak szint fakasztva.
Belefáradtunk kemény harcunkba
szeget ütött a szomorú változat ,
feltör minden az én fáradságomban ,
de a világom még benned maradt. [W.B.]
Kifekélyesedett múló éveinketkecsegteti egy csalfa élménytesti közelségünk megálló menetmeghátrálva belenyugvás felett.Túlbuzgó testűnk forró párájahiányos emberi modortalanság ,kérdőjelét teszünk üres évekreokosan megjósolva végszavát .Halandók vagyunk parázs tükrébenszáraz szemekkel kutatunk erekets a remény mely hozná érdemeinkfáradságos munka ,hiányos érdeke.Mindenesetre nem unjuk magunkatporrá alázzuk kínos szenvedésünk ,s tajtékos árnyék világban minden zűrzavar, üresen ring a szívekben. [W.B.]
Egy ideje csak te vagy nekem
reggel ,délben ,vagy estefelé,
az élet kéken lángol szemedben
szenvedéllyel nyertél, elismerem.
Reszketnek a fények is melletted
sokat ígérnek mellettem lépteid
kettőnk lobogása tündöklő őrület
csak ne szakadjon meg a felszíne.
Egybeforrt életünk külön ígéret
mint nap sugárban a foltok fehére,
nem üres már nappalom , éjjelem ,
ha magam mellett tudlak szüntelen.
Vágyba alázza ölelésed szívem
dacos vidámságban lesz részem ,
belém oltottad a szeretet mérget
vágyból született jogos szerelmed.[W.B.]
Gyűlölöd azt ,mit tönkretettem az átvirrasztott buja éjjeleket ,tudom, majd visszakéred tőlemazt is, amit még nem is tettem .S a hévvel bíró győzelem érvemég piheg,hiába kérdezlek tégedmég fáj az öntudatlan oszinteségaz hogy emberibb lettél,igértél. .Nincs kegyelem:verseny győztesaz, aki jobban gyűlöl, a bölccséaki mindent karóhoz kőt ebként ,okosé a kegy ,az idő mindenkié ,Nem remélhetek újabb kegyelmetamíg bennem,új bűnök születnekés halálos szorításom mérgezetthiába igyekszem hősiesen elédbe .Most szíved fölé hajolok békésen ,hallgatom és csitítom heves véredmegvárom míg kegyelmes kezedvégig simítja hevesen forró testem . [W.B.]
Gondolom, ha a sors merészelkint és bent is zúg a szél ereje ,kell a valóság hogy megértsedpercek alatt változik őrülete.Titkos álmodozás ,sorstól függetlenlegszebb érzésben is kegyetlen ,hitünkben rettegett felismerésektúl későn értik meg a lehetetlent .Velünk virrasztanak az adott évekelszabadultan keringenek a tervek ,s amikor a rózsák nyílni kezdenekszemünkben a tört fény kesereg .Új élettel egyensúlyozni mernénk ,az idő nem számit, csak igék terveközött fujj gyakrabban romboló szel ,hatalmasabban a kiszabott törvénynél . [W.B.]
Maradjon minden így
készületlen és minden készen
az önsajnálat nem elég
hogy szánalomba essünk
inkább sodródjunk
amerre visz hajónk ,
vagy mint körhintában
mi körbe forgatja magát
előre hátra ,
benne te meg én.
Legyen minden összebogozva
akár egy csapda ,
ami mindig kész egy újabb
áldozatra ,
minden áldott nap
egy újabb játékra ,
s újabb bocsánatra
hogy a szavak ne ártsanak
közted s köztem forogjanak
s magunkból adjanak
derengő mosolyt
hogy életben maradjunk .
Higgyük azt hogy igazunk van
mert jobb félni
mint meghátrálni
akarva ,akaratlan ,
áltassuk magunkat
hogy a fals tapasztalat
kíváncsiságunk maradéka
időben megtorpan
és a büntetés elmarad
további kapcsolatunkban ,
szándékkal vagy szándéktalan
visszatér a kiinduló pontra. [W.B.]
Az idő pereme már eltelt időmagányosan hallgatom zenémsóhajtásaim oly idegenek lettek ,mulatnak rajtam , mint ellenségek .Osztönösen visszatérő emlékembenáldozati jóakaratú egyéniségemosztogatja a győző körülményeketönigazolásként, hogy szerettelek .Álmaim csak egyre képletesek bocsánat nélküli apró jelentőségek ,izzadt párnak ,dermedt leheletekrésekkel teli unott kötelességek.Nem tolakodom behunyt szemedben ,szándékkal zajt dobolok szívedben ,s ha egymásra nézünk is időnkénttúl látunk egymás felett üres tervként..S a csendben az éj és hajnal közt ,mikor minden csillag ragyog még ,létrejönnek csalóka szenvedélyekkezemet ajkadra teszem ernyedten. [W.B.]
