vészes csend
borítja elmém
s lilás szirom,
lassan kering
felettem.
Várok
suttogod nevem
mit ,csak én hallok,
s a szürke köd
mi borul az égre,
fénytelen, és vak..
Állok,.
a néma éjszaka
nesztelen zajában,
és állva várok,
az érzések,vad
viharában.
Csend.,
betölti a végtelen
teret,s lassan,
meginog a föld,
s a csend nesztelen.
Hiába
kopog a cipőm,
árnyak fátyla
borítja testem
fülem nem hallja,
hogy suttogod a nevem .
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése