A hold megnyúlt arcán szenvedés , amott egy avar alatt száraz levél , napok percek múlnak felettem , s arany lánggal ködösít a szemembe hulló fény , mely áttör felhőkön , míg a felkelő nap karéjt vihar tépi szét s az égbolt sötét . Mert minden csak volt bennem benned mosoly, boldogság halmazra járó emlék titkos intelmek karon ölelnek , s minden szögletben újabb s újabb remény vár árnyékként a ködök ködén . Majd ha lángol a nap narancs szinül hajnal jön mint egy álom kép , mert érzem kell hogy legyen egy újabb kísértés , egy újabb kép mi véget nem ér akár egy kétség , hogy lesz még remény , felemelkedés , képzelet ,tett , akár szenvedés mert élni érdemes csak fogd a kezem és lépjünk együtt szelíden. [W.B.] |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése