Pirkadó boldogság

• Míg mások boldogan vígan élnek,
  én a bárgyú fél dolgok viselője 
  félénken nyitom meg szívem
  hagyom aludni gerjedelmem .
  
  Míg mások játszanak csalfán
  nekem minden csókom teljes,
  üde Világom néma csalódása
  boldogságom nehéz sóhajtása.
  
  A mában a holnapot keresem
  kéjeknek futó mámorában ,
  s a mának rút , rohanó terhében
  igazi létem már rég elrebbent.
  
  A pirkadó boldogságom öröme
  kézen fogva sétál szíved mellett
  életem elsírta mocskos múltját
  s külön fészket épített neked ,
  
  hogy biztosan ,helyesen álljunk
  kettesben ,megduzzadó élménnyel
  sorsunk egybefonjuk a vággyal ,
  s közben megpihenünk szőnyegén .
  
  Megállás nincs útjaink között
  boldog békesség árad belőlem
  magamban suttogó illatos imámat
  beléd fészkelve örömmel keresem . 
  
  Körülöttünk csend és türelem
  saját szerelmünkön csüng a rend ,
  szivárvány szinü sorsunk öröme
  a bennünk érö emberség törvénye. /W.B./
  

A mi világunk

• Ilyen volna a kor melyben élünk
  bársonyba borított rémület ,
  vagy csak a fény bújt az árnyba
  és néma csendre intett,
  hogy palástba bújt kitöréseit
  sziszegve rugdossa felénk ?
  Ez volna a bíboros világosság
  reménytelen napoknak szédülete
  mi virraszt emlékek között
  sötét szenvedéseket,
  piros szúró szemű rémülettel
  vad támadásra készülő fennkölt
  zengő kiáltásokkal.
  
  Úgy hasit fejünkben a növő harc
  kések ,géppuskák zakatolnak 
  nyugalmat ,
  s fájdalmas akkordokban zengnek
  zongora dallamot ,
  virrasztva ébren reményt sokat
  s már nem oldoznak fel,
  csak törvényt törvényre halmoznak
  s a szél sem vigasztal már
  csak csapkodja zárt kapuk láncait
  a vakságban ,
  míg ébredezünk , s várjuk a tangó
  halálos bódulatát.
  
  Mert ezt terveztük meg emberin
  zűrzavaros bogáncsos zivatart,
  testtel védett délceg falakat
  építünk halál puskával ,
  s mögöttünk lépkednek árnyak csendben
  legtöbbje göndör angyal hajjal ,
  s ziláltan lökdösnek 
  szélfútta sziklák között
  míg megvillan a fegyver kezükben
  s vad világban, vadak között
  sétálunk némán ,
  míg fütyülni kezdenek a bombák
  nevetve, fáradt testünkre./W.B/

Izzó lángok

1. Feltörő nyugtalan éjben
   testeden felhő köpönyeg
   zarándok utadnak halk lejtőjén
   sebedet nyaldosod nesztelen.
   
   
   Körülötted vidám szeszélyek,
   a zsongó életnek karimáján,
   halvány hold fény homályában
   csend -szűrődik át a lelkeden .
   
   Hűvös lég ereszkedik halkan
   áttörve lelked fájó sejtelmeit
   fél álomba ringatnak igézetek
   és titkaid felett ítélkeznek .
   
   
   Szárnyatlan napon szerteszét
   édes és keserű káprázat mögött
   néha vétkekben tévedt pernyék
   körül táncolják üres testedet.
   
   Megunt vizek mosódnak arcodon
   hogy elhibáztad tán a dallamot
   s törékeny hangod keserű láz
   szítja a lángot mi velődbe vág.
   .
   Mert diadalt elérni csak álom,
   vágy,es beteljesülés esküje ,
   s a lobogó tűznek forró lángja,
   lobban benned hatalmas erővel.
   
   S ha elérted a győzelmedet
   fájdalmasan törlöd homlokod ,
   s ajkadról zengnek dallamok
   izzó ,csendes csókban fulladók./W.B./
   

A nevek világa

• Bűvölten szakad ma rám a vágy
  magamba szívom télnek harmatát
  kacajjal hátra vetem kacéran fejem
  de sírásba torkollik búsan a szívem.
  
  Ma neveddel játszottam csacsin
  lapoztam könyveim illatos lapjait ,
  bús véremben téli harmat csöppje
  egymásba futnak titkokat betűzve
  
  és szemem álomra nyílik halványan,
  körülöttem már csak a hold pislákol
  neved az éjben betűk töredéke
  régi bűvöleted sóhajba mélyed .
  
  Szertelen vágyamban semmi sem elég
  csak a neved, ami külön egy büszkeség
  csalfán játszok neveddel a téli világban
  tépdesem játékkal a sok szóvirágban.
  
  Mert könnyeim kimosták a neved
  keresgélem a sok betük között
  forró agyamban csupa név rend
  elkápráztat engem,,álmodozva téged.
  
  Szelíd lelkemben csöppnyi áhítat
  minden betű egy új j nevet fakaszt
  te mit sem sejtve gyökeret hagysz
  a magam világából játékot faragsz .
  
  
  Karjaim szorosan ölelik tested
  betűzöm lassan, becsesen neved ,
  s mosolyogva nézem kíváncsiságod
  ahogy ,elfogadod , kedvesen játékom./W./B/

Te benned---------Vilhelem Margareta

• Ha tenger lennék áteveznél
• hullámaimon könnyedén
• s a puha homokban pihennél
• mit én seperek esténként.
•  
• Nem lesz pihenés csókjainkban
• hol itt ,hol ott csattan ,
• felezzük az időt magunkban
• osztozunk röpke ajándékban.
•  
•  
• Mert oly rövid az élet férce 
• és fáj a mulandóság kincse
• bágyadtan kerülgeti testünk
• könnyelműen illan percünk .
•  
• Bennem némán suttog a kérdés
• és benned férfiasan a válasz
• bennem tárul a szerelmes ölelés
• te benned férfiasan a kívánat .
•  
• S gyönge női karjaim ölelése
• te benned talál feleletet ,
• vágyam záporában álmom vagy
• s szemedben lelem tükrömet.
•  
• Mert áldott az asszonyi szerelmem
• mi férfias kebleden megterem
• és áldott a csókos pihegésem
• amivel magam beléd fészkelem.[W.B
• 
  

In secretum-------Vilhelem Margareta

• Fojtogató szavakkal burkoltan
  megcsípve dértől jegesen ,
  kipirult arcom hevessége
  lázadozni merészel vérmesen
  
  bár csuklik a dadogó nyomor
  kiömölnek bűzös szenvedélyek 
  kérges tenyerem tapsolja magát
  de fagytól űzve,lassan megdermed.
  
  Nehezék omlik felém sugárban
  térden állva üldözöm magamban
  elfújt szélnek halvány árnyékán
  megrezzenő halkuló mosolyom ,
  
  mert kergettem illúziót merészen
  hordtam ezüst koronát fejemen
  térdepeltek előttem dali férfiak
  szerelmet vallani mertek merészen.
  
  most fáj a dértől hegedt magány
  befagy az ezüs jégnek görcsébe ,
  már csak kiégett csillagom porában
  találom fanyar tündér talányom. [W.B.]

Te vagy nekem-----Vilhelem Margareta

1. Látod vagy nem látod
   hallod vagy nem hallod
   a zene neked szól ,
   hozzád könyörög egy végben.
   
   Mert te vagy a reggelem
   mely kinyitja szemem,
   te vagy az éj,
   mit szemem nem unt meg.
   
   Mert te vagy az átkom
   mit büszkén hordok
   a szó mi feloldja nyelvem
   a tett mit hibázok.
   
   Te vagy a lángoló nyaram
   a fagynak idején 
   te vagy útirányom
   ha eltévednék a valóságon.
   
   És gyémántom vagy 
   a sok arany virág között
   lepke szárnyon hiúságom éke 
   a süppedő ingoványon.
   
   Te vagy a törvényem
   mely megvétózza lelkem
   hegedűmön csillogó fények
   mik énekelnek nekem . [W.B.]

Álnokság hatalma------Vilhelem Margareta

1. S ha majd a tüzes lángoló napon 
   diadalt ül álnok verességed
   fals eszmék korhadt mélységében
   poshadt nyomor vastag rétegben
   
   pellengérezi keserű hatalmad ,
   hazugon szóló eskük harangján
   csak kongani fognak álnok imáid
   kővé meredve hebeged riadalmad.
   
   
   És csak némán állsz kissé lihegve
   arcod előtt piros fátyol menet ,
   értelmes szándéktól felhevülten
   keresed irigyen az elvesztettet.
   
   Keresed holdad kék felhőkön
   csak elmosott tengered a léted
   suhogva csattan az ostor feletted
   céltalanul tévelyegsz őrültségben .
   
   Táncolva vesztetted csatádat
   az alkony fátylában mint Salomé ,
   kemény szándékod halandó lett 
   sötét lobogásod jajongó kísértet .
   
   S a kósza álmok magányán táncolva
   bíborosan simul dalod feletted ,
   felhőkön színes hullámok vonulnak :
   a tiszta barátság s a pajzán szerelem.[W.B.]

Csak én--------Vilhelem Margareta

1. Csak én ismerem a régi kertet
   hol aranyban ugrált a nyár szíve
   álmaimban könnyű ébredésben 
   hiába kerestem fák között tested .
   
   
   Bach zenére ébredett emlékek
   keringtek felettem réveteg ,
   s a hajnali harmatok csöppje
   csókokként rebbent szívemben .
   
   Úgy vártam ,hogy repedjenek
   kökörcsin virágok színekben
   szirmaikat arcomon viselem
   de sírásom nem állítják meg .
   
   Csapdát állított az idő keze
   váltottam unalmas érzelmeket
   mi lesz ha megáll bennem a kéj
   s a párás fák között meglepnél ?
   
   S mi lesz ha majd jössz Világodból
   üresen összezárt ajkakkal ,
   némán hoznád vágyaim hevét
   lehet sírásom sem bírna szóra.
   
   
   Új Világ sütne fák között fényt
   átölelném kapott szerelmed titkát
   hideg harmatcseppek a néma éjben
   tüzesen forrnának szíved csendjében. [W.B.]

Ha lobban a fény-----Vilhelem Margareta

1. Ellobbant a villám
   fénye tompul
   fájnak az emlékek
   dideregve csonkul.
   Selymes hajnalban 
   másképp látunk
   a langyos aranyban
   serény a gyászunk,
   dalunk visszhangzik
   fut utánunk.
2. 
   De oly nagyon távol 
   maradnak álmok
   kinyilt jégvirágos,
   hegyes tűket fogunk,
   fájnak ujjaink
   ziláltan lihegünk,
   fagyot énekelünk.
3. 
   Száll énekünk ,messzire
   gyolcs láng elménkre
   vágyaink suhognak
   könnyen elmaradnak
   vért izzadunk 
   a fagyos éjben,
   égi meleget 
   kívánunk a fagyban.
4. 
   Dalolj csak dalolj,
   nyirkos álmunk
   bolond vérünk
   hamar kihűl,
   vörös csillagon 
   csöndes ravatalunk 
   örökre meleg marad. [W.B.]

Kacarászó szél------Vilhelem Margareta

• Mindent ellep a nagy szürkeség ,
  őszes tájon már oly fagyos a lég,
  megtört már a lankás vidék,
  oly álmos langyos ,ólmos üledék.
  
  Elhervadt az élő lombos fasor ,
  a sok csupasz ág feljajdul,
  kegyetlen a szél és duzzog
  a nap felhők között csak egy korong.
  
  Ott fent a kék ormos hegyeken,
  szét szárnyalva a szeleken,
  pára tömeg ködös szennyekben,
  vadul száll a fagyos estékben.
  
  Szirtek között mint egy üldözött
  jajongva zúg az őszi szél,
  tépdesi a gazdag tölgyfa lombját ,
  s dérrel köti gúzsba magát.
  
  Régóta áll e harc közöttük ,
  cudar szél a lombokat leverte,
  kacarászva kéjjel teli, győztesen
  sok könnyet csal a vad ütközetben .
  
  Hideg lett a fény is mi ragyogott ,
  a kéksége az égnek elhervadott,
  a bágyadt hullámszerű ingásban,
  csak a szél virít örök zsongásban.[W.B.]
  

Azt hittem-----Vilhelem Margareta

1. Azt hittem hogy Ég és Föld
   összefut valahol,
   s gyermek módra fantáziámban
   már láttam a háborút ,
   fényes csillagok tűz napjain lánggal
   remegtek pajzsok,
   s kardok szikráztak sárga sugarakon
   s oly boldog voltam
   hogy láthattam színesen, pompában
   az Égi -Földi harcot.
   
   
   Később csitult az életnek moraja,
   s szomorúnak bizonyult,
   hogy sosem lelnek a létben egymásra
   csak simogatnak
   földre tévedt szikrázó csillagokat
   szelídítve formájuk ,
   s csak keringőznek hegedű zenére
   titkos szinekkel,
   egymást csak érintik éber szemekkel
   ezüstös ködben ,
   s ha hegyek ormain tüzek lobognak véresen
   egymásnak jelt adnak.
   
   
   
   A Nap tündököl teljes anyaságában
   a sovány Föld árnyékában ,
   reggel már hideg ködben útjára indul,
   a forró karaván ,
   délben magasan tündököl fényesen
   kitárva magát,
   míg százezer sárga virág szendén ásít
   meggörbült szálakon
   estére ezer láng nyelv simul tündöklően
   s Földet magához von
   de sosem fognak kezet emberségesen
   és vér hull az alkonyon. [W.B.]