- Mikor örökre elváltak lépteink
bonyolult szöveteink fodrosan
csüngtek lágyan, a szeretetnek,
zöld lángjaiban beburkoltan ,
s kint égtek tüzek a hidegben
bennünk lázasan megfagytak
dobogó ereinkben kerge vérünk
jegyesei szomorú ábrándjainknak .
Én csak álltam sűrű magányban
búcsút intve az elúszó távolnak ,
s a fiatalságom kéklő tavaszán,
csitítgattam magamban lángomat.
Ugy elfáradtam szédítő lázamban
már nem is tudnám hányadszor
mert fájni tud a síró becsvágyam
és sírni tud a bennem megmaradt
titok ,mi felesleges harcunkban
elmúlt vesződések kinyílt csokra ,
s verességet szenvedtünk mindketten
győzelmünk csak simította harcunkat.
Most valóságban két sorsnak átkai
lakolnak saját testünkben ,
szökkenő tavasznak melegében
bünhödünk könnyű szerelmünkben./W,.B./
- Tudom ,a múltnak átka visszaszáll
s nyomai gurulnak az út porán
lobognak színtelen vétkeken
figyelem ,s figyelem szenvtelen.
Késői hangulat lilás csodája közt ,
szelíden remegnek halk lebegésben
s bágyadt, hasztalan életünkön át
vadul eszelősen vérmesen kísérnek .
Kifogyott lélegzetünk csodái fölött
a legszebb ajándék lassan eltűnik ,
mit örülten keresünk keservesen
csupa könyöradomány életünkben.
Voltál e már messze tűnt távlatban
keresve haldokló vércse vijjogását
szelíd hangokként hallszik zavargása
miközben szenvedve kéri szabadságát .
Úgy állsz mint egy szfinx, álmatag
tiszta szívvel keresed örült dacodat
testedben dagad az átkaidnak sarja
szelíd szívednek gyengül dobogása. /W.B./
- Harci küzdelem ma az élet,
emberek sietnek,tarka ruhák
szinekkel festett molekulák
robotolva mozgó viasz figurák .
Megbámuljuk a fiatal sereget
szabad elvekkel mindent lehet
természetes a kedv, s a vígság
kőrül zajong ,s virággal áld.
Ma még tiszta a lélek kedve
holnap talán másként tervez,
nem csoda hogy fennkölt ember
koldust nem lát,s nem is ismer.
A holnap talán mást rejteget
meleg szívvel ömlik kedvünk ,
bár csalódásnak megvan helye
a világ szép mert benne örülünk .
S ha véletlenül a szomorúság
bántalmaz sok porcelán figurát
telhetetlen, mindig bátor kedvünk
áttereli másra fájó ítéletünk.
Vigyázunk énünk sátrára
kisemmizzük az élet mámorát ,
csak mának élünk könnyzáporban
szeretünk hűen öröm áldásban.
Vigyázzuk életünk a harcban ,
bár néha beleesünk a kardba,
szavak nélkül kiutat keresünk,
- felhők nélküli tett ébredésünk./W.B./
- Ha néha _néha visszanézek,
úsznak körülöttem terhek,
lángolnak fények korom estben
álmomban lágy hangok beszélnek .
Micsoda földi erők a láthatáron
mik összekapcsolják álmaimban
a magasságot a földi lehelettel
és fényeket a szellő lebegéssel .
S megzavartan kitárom karjaim
színtelen szavaim szivárványán
csend uralkodik életem nehezén
a néma szavaim haldoklásán.
Lehet hogy túlfűtött égésemben
kimondom vágyaim fájó igéit
másnapba törő egykedvű erők
lépteim nyomait lassan elseprik.
Küszködök magammal éretted
véremben hordozom lüktetésed
társtalanul védtelen magamban
elvesztett sorsom megdermed ,
hazudnom kéne és elnézőbben ,
mint aki szabadabb és hontalan
kigyószemű árnyak bűvöletében
megfagyva dobog ereimben a vér.
Csupa álnokság hatalmam álma,
lassan szűrődik felém lángolása,
szívemben hordom jövőm boldogságát
felejtve a régen megfagyott ábrándját ./W.B./
- A tél és tavasz között
komorság és vígság mögött
kopár fák és nyíló ég közt
testembe egy álom szökött.
Csak a hold a tanúm nékem,
hogy könnyezni kezdett az éj
csillagok közt megbújt felhő
vágyból kéjbe könnyezett ö.
Hol itt ,hol ott órák alatt
kiáradt víz reánk szakadt
elsuhant velünk nesztelen
csónakunk, úgy könnyesen.
Fércelt szerelmünk árbocán
kacsintott ránk a hold sután
tél és tavasz közti éjben
megfürödtünk a szerelemben.
Hajnal és napnyugta között
csókot szórtunk árbocok fölött
mélyvörös lángra gyulladt
a szende csónak , s egybekötött
Azóta ott alusszuk álmunk
s holnapot keresve suhanunk
vágyainkból új vágy repedt
könnyes vizünk szeretkezett. .//W.B./,,,
- Míg mások boldogan vígan élnek,
én a bárgyú fél dolgok viselője
félénken nyitom meg szívem
hagyom aludni gerjedelmem .
Míg mások játszanak csalfán
nekem minden csókom teljes,
üde Világom néma csalódása
boldogságom nehéz sóhajtása.
A mában a holnapot keresem
kéjeknek futó mámorában ,
s a mának rút , rohanó terhében
igazi létem már rég elrebbent.
A pirkadó boldogságom öröme
kézen fogva sétál szíved mellett
életem elsírta mocskos múltját
s külön fészket épített neked ,
hogy biztosan ,helyesen álljunk
kettesben ,megduzzadó élménnyel
sorsunk egybefonjuk a vággyal ,
s közben megpihenünk szőnyegén .
Megállás nincs útjaink között
boldog békesség árad belőlem
magamban suttogó illatos imámat
beléd fészkelve örömmel keresem .
Körülöttünk csend és türelem
saját szerelmünkön csüng a rend ,
szivárvány szinü sorsunk öröme
a bennünk érö emberség törvénye. /W.B./
- Ilyen volna a kor melyben élünk
bársonyba borított rémület ,
vagy csak a fény bújt az árnyba
és néma csendre intett,
hogy palástba bújt kitöréseit
sziszegve rugdossa felénk ?
Ez volna a bíboros világosság
reménytelen napoknak szédülete
mi virraszt emlékek között
sötét szenvedéseket,
piros szúró szemű rémülettel
vad támadásra készülő fennkölt
zengő kiáltásokkal.
Úgy hasit fejünkben a növő harc
kések ,géppuskák zakatolnak
nyugalmat ,
s fájdalmas akkordokban zengnek
zongora dallamot ,
virrasztva ébren reményt sokat
s már nem oldoznak fel,
csak törvényt törvényre halmoznak
s a szél sem vigasztal már
csak csapkodja zárt kapuk láncait
a vakságban ,
míg ébredezünk , s várjuk a tangó
halálos bódulatát.
Mert ezt terveztük meg emberin
zűrzavaros bogáncsos zivatart,
testtel védett délceg falakat
építünk halál puskával ,
s mögöttünk lépkednek árnyak csendben
legtöbbje göndör angyal hajjal ,
s ziláltan lökdösnek
szélfútta sziklák között
míg megvillan a fegyver kezükben
s vad világban, vadak között
sétálunk némán ,
míg fütyülni kezdenek a bombák
nevetve, fáradt testünkre./W.B/
- Feltörő nyugtalan éjben
testeden felhő köpönyeg
zarándok utadnak halk lejtőjén
sebedet nyaldosod nesztelen.
Körülötted vidám szeszélyek,
a zsongó életnek karimáján,
halvány hold fény homályában
csend -szűrődik át a lelkeden .
Hűvös lég ereszkedik halkan
áttörve lelked fájó sejtelmeit
fél álomba ringatnak igézetek
és titkaid felett ítélkeznek .
Szárnyatlan napon szerteszét
édes és keserű káprázat mögött
néha vétkekben tévedt pernyék
körül táncolják üres testedet.
Megunt vizek mosódnak arcodon
hogy elhibáztad tán a dallamot
s törékeny hangod keserű láz
szítja a lángot mi velődbe vág.
.
Mert diadalt elérni csak álom,
vágy,es beteljesülés esküje ,
s a lobogó tűznek forró lángja,
lobban benned hatalmas erővel.
S ha elérted a győzelmedet
fájdalmasan törlöd homlokod ,
s ajkadról zengnek dallamok
izzó ,csendes csókban fulladók./W.B./
- Bűvölten szakad ma rám a vágy
magamba szívom télnek harmatát
kacajjal hátra vetem kacéran fejem
de sírásba torkollik búsan a szívem.
Ma neveddel játszottam csacsin
lapoztam könyveim illatos lapjait ,
bús véremben téli harmat csöppje
egymásba futnak titkokat betűzve
és szemem álomra nyílik halványan,
körülöttem már csak a hold pislákol
neved az éjben betűk töredéke
régi bűvöleted sóhajba mélyed .
Szertelen vágyamban semmi sem elég
csak a neved, ami külön egy büszkeség
csalfán játszok neveddel a téli világban
tépdesem játékkal a sok szóvirágban.
Mert könnyeim kimosták a neved
keresgélem a sok betük között
forró agyamban csupa név rend
elkápráztat engem,,álmodozva téged.
Szelíd lelkemben csöppnyi áhítat
minden betű egy új j nevet fakaszt
te mit sem sejtve gyökeret hagysz
a magam világából játékot faragsz .
Karjaim szorosan ölelik tested
betűzöm lassan, becsesen neved ,
s mosolyogva nézem kíváncsiságod
ahogy ,elfogadod , kedvesen játékom./W./B/
- Ha tenger lennék áteveznél
- hullámaimon könnyedén
- s a puha homokban pihennél
- mit én seperek esténként.
-
- Nem lesz pihenés csókjainkban
- hol itt ,hol ott csattan ,
- felezzük az időt magunkban
- osztozunk röpke ajándékban.
-
-
- Mert oly rövid az élet férce
- és fáj a mulandóság kincse
- bágyadtan kerülgeti testünk
- könnyelműen illan percünk .
-
- Bennem némán suttog a kérdés
- és benned férfiasan a válasz
- bennem tárul a szerelmes ölelés
- te benned férfiasan a kívánat .
-
- S gyönge női karjaim ölelése
- te benned talál feleletet ,
- vágyam záporában álmom vagy
- s szemedben lelem tükrömet.
-
- Mert áldott az asszonyi szerelmem
- mi férfias kebleden megterem
- és áldott a csókos pihegésem
- amivel magam beléd fészkelem.[W.B
- Fojtogató szavakkal burkoltan
megcsípve dértől jegesen ,
kipirult arcom hevessége
lázadozni merészel vérmesen
bár csuklik a dadogó nyomor
kiömölnek bűzös szenvedélyek
kérges tenyerem tapsolja magát
de fagytól űzve,lassan megdermed.
Nehezék omlik felém sugárban
térden állva üldözöm magamban
elfújt szélnek halvány árnyékán
megrezzenő halkuló mosolyom ,
mert kergettem illúziót merészen
hordtam ezüst koronát fejemen
térdepeltek előttem dali férfiak
szerelmet vallani mertek merészen.
most fáj a dértől hegedt magány
befagy az ezüs jégnek görcsébe ,
már csak kiégett csillagom porában
találom fanyar tündér talányom. [W.B.]
- Látod vagy nem látod
hallod vagy nem hallod
a zene neked szól ,
hozzád könyörög egy végben.
Mert te vagy a reggelem
mely kinyitja szemem,
te vagy az éj,
mit szemem nem unt meg.
Mert te vagy az átkom
mit büszkén hordok
a szó mi feloldja nyelvem
a tett mit hibázok.
Te vagy a lángoló nyaram
a fagynak idején
te vagy útirányom
ha eltévednék a valóságon.
És gyémántom vagy
a sok arany virág között
lepke szárnyon hiúságom éke
a süppedő ingoványon.
Te vagy a törvényem
mely megvétózza lelkem
hegedűmön csillogó fények
mik énekelnek nekem . [W.B.]
- S ha majd a tüzes lángoló napon
diadalt ül álnok verességed
fals eszmék korhadt mélységében
poshadt nyomor vastag rétegben
pellengérezi keserű hatalmad ,
hazugon szóló eskük harangján
csak kongani fognak álnok imáid
kővé meredve hebeged riadalmad.
És csak némán állsz kissé lihegve
arcod előtt piros fátyol menet ,
értelmes szándéktól felhevülten
keresed irigyen az elvesztettet.
Keresed holdad kék felhőkön
csak elmosott tengered a léted
suhogva csattan az ostor feletted
céltalanul tévelyegsz őrültségben .
Táncolva vesztetted csatádat
az alkony fátylában mint Salomé ,
kemény szándékod halandó lett
sötét lobogásod jajongó kísértet .
S a kósza álmok magányán táncolva
bíborosan simul dalod feletted ,
felhőkön színes hullámok vonulnak :
a tiszta barátság s a pajzán szerelem.[W.B.]
