Gyönyörű az élet ,tele vígsággal,halkan énekelek ,talán az idő megáll ,markomban szorítom fiatalságom,nem hagyom elmenni boldogságom.Képzeletemben megáll a redők száma,sok kincs tanyázik harmóniábantestem főlőt sugárzik a bőség álmaaz öregségnek nincsen semmi átka..Eltékozolom a sok jót győzelemmelmohón,kapkodok pazar szerelemmels mosolyomban benne van lágyana megbecsült életnek őrök kívánsága.Mert ki becsüli magát magányában,ajkán dallam zendül őröm ódában,szívében zene szól szivárvány színbenmint hullámos tenger csöndességében.Ringatózók kedvel a táltos kikötőben,s mohón evickélek buzgó szívemmel,jobb hogy ne tudjon rólad semmit a világ,hogy mennyit küzdöttél egy életen át.[W.B.]
Hagyd hogy gyúljak meg,sötét árnyékodtól ,hagyd hogy énekeljekszótlanságodtól ,hagyd hogy formálódjakszemed színétől ,s tükörként állj előttemajkad mércéjeként ,s láthatsz alakulni érettedboszorkány igével.Varázs vonalat rajzolokkőrülőtted ,majd ránk borul a bűbájos est ,s szédülten kívánsz ,ezer megtört lilás színekbenural a vágy,mert alkotásod műve lettemcsillagok tüzében.De majd vége lesz diadalomnakfakuló mosollyal,csend üli meg halkan szívemtiszta álommalsorban letelnek pergő évek varázs nélküliekelmaradnak a nyugodt percekidők elfelednek ,s, én a hős ,ki áldoztam érettedrózsa szirma leszek ,ködbe marad az, kiért áldoztam ,már elvesztettem..[W.B.]
Mindent értek,megbocsájtok,a szeretett szálait nem zilálom,összetekerem ,s gomolyagba belefészkelemszínesena szomorút , s vígságra váltomnehezékems keblemen átfut egy utolsó érzelem.Szelíd megbánásnak a helye,telepedik könnyen ,s csak zengő sóhajok nesze,száll röpkéna semmi percek tévelygésében;s úgy szívlellek de érzem,hogy illan az életemez az utolsó énekem.Már nem is tudom kiért dobog búsan szívem,álmomban tekerem a fonalat ,de idegenbolond szívem zakatol szüntelen,merészen ,lement a napom a káprázat igéjébenidőben,puha párnába dugom fejemmegértően.Gondolom az értelmem még épenpihenten,fürkészi kegyelmem megszenteltenillendően,s lábujjhegyen tovább tipeg lihegvemegüzenvebús de hiába könnyeket vesztettemminden percben.[W.B.]
Oly csalóka a télnek jeges varázsa,tüzesen ver a napnak sugarára ,s a fagyosan remegő világbanmegcsap a jeges szél vad aromája.Zavaros vizek befagyott tűkre,zordan terül jeges sűrűségbenegymásba feszülnek fagyos erőks szűzén csillog a hó ,fenyegetőn.S hiába küzdesz a hó szikrákkal,égeti markodat maga gyönyöréreszemedet vakítja sugara könyörtelen erejét hordozza benned metszően .Iszonyú a tél fagyos villogása,csalókán betemet a hónak átkaüveg burokban bujt hideg áldásakifinomult fehér szilánkok játéka.Gyémánt hideg fagy buborékolásajég szilánk formában verődik a tájra ,kemény hó por terül bokrok ágairasejtjeidbe hatol havas izzó szilánkja.[W.B.]
Tökéletes igazság kellhogy színtiszta meztelenséggelátkarolják ölelő karokigazoló szerelmed ,átforrósodótested melegébenlángokkal áthevítveszived, a titkok karjaibabüszkén odaadón a test testedbe forrjonlángoló izgalombancsattanjon,közel ajkadnak szögletébenfájdalmasancsókjának ize,száraz torokkal.Mert mégis vágy a vágyba kapcsolódikereidbe zsong a hatalom,lüktetőn,szemeidben csillog az izgalom,szemeidben fény repdesbársonyosanbűntelen erőd szépségében ,csak a hoditó imádat üvöltölelő kacagásbaés biztatóan , csókod átváltfulladozó lihegő nesztelenségbeelevenen,s együtt mozdul tested a szél örök fuvallatábanringó hullámok nászában..[W.B.]
A tiszta üdvösség értelmébentündőkől még neved,s tündérek táncolnak előttembűvös kőrben,fátyollal vonják be testemetneved nevébenhol még lebeg arcod diadallalértelmemben,de csak csalóka délibábok lengénvonulnak felettemMert rabságban tart ,boldoganszerelmünk ezer-egy éje,s vágyaimban a szél fuvallatánrepül töredezve,féktelenül lobogó lüktető vérem,sírva édesen ,s lágy zenében táncolva átsuhancsábosan tekeredve,bársonyosan simogatva testem,hozzám tévedveneved ,arcod , tested töredékekbenés lázongok szüntelen.Tündéri játékok forró hevébente nem vagy csak múltam ,kirabolt szívemmel,de mélyen szeretlekés a régi szenvedély velőjébenkotorászik kezemszomjazva régi szavaid szentségéregyőnyőrrel telítve,feldúlnám érettük szívem csendjétverőfényes végtelenben.[W.B.]
Az éji némaság csendjébenköszönts be hozzám kedves,szikrázzon szemed tüzesen,hogy felébredjen sóvár lelkem.Gyenge homályos füstben,érintsd meg kezem enyhén,majd elfelejtem mi a szenvedésha örök időkben hajolsz felém.A távolléted fájdalomba torzul,szívemben ezer hangú szó gyűl ,mindent feltörő remegésbe feszülegész testem, lelkem lángokra gyúl.Kigyúlt szerelmem varázsáradalban dobog szívemnek burka,,lüktetve zsong agyam sejtelme ,mint csengők , csengnek csillogva.És jusson eszedbe sima testemszájam csókol titokkal egyvégben ,szívem lüktetve kéjjel hordozza,tündéri érintésem puha csókjaiddal ./W.B
Oly vígan járkálok bódultan,könny s kacagás közt ébrenhiú ábrándjaim színekbenmorzsolódnak a kezemben.Színtelen ajkamon kis redők,keserű mosolyban torzulnak ,s megfáradva a hazugságokbanálmot szőnek a vágyakozásban.Bágyadtan ,de vidámságombansóhajtások tőrnek fel mellemből ,s halkan a szenvedély percébencsókra csalogat kedvemnek gyönyöreMert nem múlhat el kedves álmom,életre ,szent küzdelemre vágyok,körülöttem virághegyek lengnek,s én könnyedén rajtuk lebegek.Neved halkan cseng az estben,téged magasztal tüzes énekkel,s fényes csillagok fehérségébenfeléd tartok büszkén, önfeledten.[W.B.]
Oly megható e halk éji áhítatmegértői az elfáradt időnek,a végtelenbe szálló daloknaks takarodót fújó csillagoknak.Egy hulló csillag fénytelenül,gyászfátyolba burkolva magátelkallódott élete remetéjekéntátsiklik az égnek halk magányán.Bús éjnek áldott dicsőségébentáncot lejtenek a hold gyermekei,szivárványos színes világ űrben,csúsznak útjukon ezüstbe vértezve.A csillagok oly furcsa idő várokfényéveket sepernek csendben,remegnek a hideg éjszakábans egymást terelgetik szerelemmel.Magányunk is hideg csillag várásholdbeli fények zöldes csillámában ,s delejes ragyogása édességébenforró tűzként hull arcunkra feszülten.[W.B.]
Ha vágyaid kavargó tüze kimúlt,s távolodsz testemtől kiégetten,emlékezz felém hajló testedre,s a csókjaidnak csipkés selymére.Bár még fulladok hiányod miattösszezavart érzéseim üldöznek,s nyirkos szemeimen a vér erek,duzzadnak fájdalmas könnyekkel.Mert végül is te alkottál szerelemre,szívem forró lángja voltál,kezed bársonyos érintéséreszétpattant dermedt testem bilincse.De oly keveseket adtál én értemhogy nem elég az egyik kezemben,s ahogy évek szállnak szüntelen,mind kevesebb marad belőle.Ha vágyaid tüze már nem ég,vállnunk kell némán, szelídenvágyaimból már csak emlékekkergetőznek szelíd testemen.[W.B.]
Ki szabja meg határainkatmennyit és miért?Vagy vétkeink a bünősek,hogy ártatlanul taktikázunks útjainkat egyengetjük?Mert rajtunk múlik az indulás,előre -hátra,s irányt váltani óvatosság ,s ki szabja meg érveinket,mikor a kezdet is lassúság?Mert mi vagyunk sorsunk ára,sajnálkozva,s diadalnak is a végső napjaharcos indulatunk markunkban ,s boldogságunk szerte hullva.Bizalmasan ,töprengés áránrejtelmesen ,gyanakvásaink oly biztosak ,s büszke életünk mocskaibanalázatunk beszél tisztaságban.Néha felcsillannak reményekinnen -onnan ,míg kiszáradt szemeink sarkában ,s ajkunkon keskenyen huzodnak,életünk barázdái felcsigázva.[W.B.]
Ha reped az ég habos tükres szíved dobban ártatlanulaz időben, térben eltévedve,csak játékok reményeinkkel.Ha reped az ég Nap sugarában,s szavak szállnak felhőtlenfeszülő aggyal ,gondtalan,egy szóért feltör boldogságod.Ha hajnal szakad ábrándosanaz igézet kéjes gondolatában,beléd reked minden érzelems hallgatásba fojtja szónoklásod.Mert nem tévelyegsz titokbancsak formálod okosan logikábanártatlanságod ,fátyolba borítva titokzatosságod ,az ég hártyáján. Mert számodra titok maradok,s várom hogy karjaidba boruljakbár hazug hitetések dühe kerget de az ég csak reped,reped.[W.B.]
Egy kis szobában zene szárnyal,
hangja remeg ablakról visszaszáll,
oly selymesen zsong ritmusában,
mintha valaki lelkedben zongorázna.
Minden érzés benne tombol,
fájdalom ,őröm,bú s úgy csillog
szemed, harmatos sejtelemben ,
hogy hullámosan ring fájóan lelked.
Valami emlék kerülget csendben
a zongora húrja csak cseng-cseng,
gyorsan életre kelti merészséged ,
mit kitartóan hordasz szívedben.
Félsz megtörni a titkos csendet,
félsz megtőrőlni könnyes szemed,
csak áhítattal hallgatod a rezgéseket
s magadban perdülnek a percek.
Szomorúan simítod homlokod,
ilyen zene ritmusra sok szív dobog,
mert oly hangulat tombol hevesen ,
hogy odakint a Hold is megremeg.
Kitárt ablakodon zubog a fény,
a zongora dal szól mint egy törvény,
lelkedben feltör a kéjes érzelem
mit csak te,csak te érzel, szüntelen,[W.B.]
