a szeretett szálait nem zilálom,
összetekerem ,
s gomolyagba belefészkelem
színesen
a szomorút , s vígságra váltom
nehezékem
s keblemen átfut egy utolsó
érzelem.
Szelíd megbánásnak a helye,
telepedik könnyen ,
s csak zengő sóhajok nesze,
száll röpkén
a semmi percek tévelygésében;
s úgy szívlellek
de érzem,hogy illan az életem
ez az utolsó énekem.
Már nem is tudom kiért dobog
búsan szívem,
álmomban tekerem a fonalat ,
de idegen
bolond szívem zakatol szüntelen,
merészen ,
lement a napom a káprázat igéjében
időben,
puha párnába dugom fejem
megértően.
Gondolom az értelmem még épen
pihenten,
fürkészi kegyelmem megszentelten
illendően,
s lábujjhegyen tovább tipeg lihegve
megüzenve
bús de hiába könnyeket vesztettem
minden percben.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése