Az idétlen szürke szükségben
csökönyös elmém éber
karmokkal keresgél
megnehezült testemben
felsebezve szűkszavúságom ,
s úgy kínoz ott bent
gyenge testem mocskos ráncaiban
beburkolózva ünneplően.
Mert becsapnak sokszor
ugyanazok ,kiknek szívet osztók
s fogyó türelemmel
talán mindent szebben látok
gyógyítom magam utolszor
kaján mosoly arcomon
míg omlik felém alkonyom
halk zene kísért öleléssel
és önmagam is becsapom.
Mert meghasonlásra
termettem,cédán, rongyosan
idétlen szűkszavúsággal
erőtlen kedvvel ,
és buján burjánzik velőmben
kemény szavak a szavam ellen
s a vad férfi szó dobbanása
fehérre mossa arcom ,
míg én , mint ringyó vezekelek
hogy sorsom boldogulhasson.{W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése