Míg alkonyomban kutatok
mostoha sorsomig hatolók
lázad sejtjeimben a vér
remegek hogy hozzád elér.
Mily csökönyös akarattal
gomolyognak kuszán hegek
halmozódnak bezárt bogokkal
pórusaimat betöltve téveteg.
Mert rabul estem levegőtlen
csapdák katlanjának mélyére
tikkadva kapkodók hihetetlent
várom durranni az utolsó itéletet.
Kijátszva vesző énem akaratát
sorsom szeszélye kegyetlen
rab maradok tovább megtörten
az éteres túlvilág zsivajában . {W.B.}
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése