- Szorongok mint villámláskor
gyűlnek bennem keserű szavak,
föl nem emeltél,el nem dobtál,
nem vagyok kedvedre Uram .
Nem törődsz üres szívemért
sorsomban keveset engedsz
a hallgatástól megbetegszem,
bár tornyosodik a bűn felettem.
Tegyél velem valami csodát
nem bánom legyek akaratod ,
hadd hogy súgjam meg titkom
engedd kavarjam össze magam.
Nem akarom tisztán ,frissen
sorolni végre ijesztő,cifra átkom
szememben pislog a bűnbánat
sápadt ajkam vérbőséggel áld.
Már csak tompán zúg bennem
némaságom szótlan hangja,
ijesztőbb minden dörgésnél,
hetyke bűneim lágy simogatása.
És megmozdul bennem valami
érzem kegyelmes akaratodat ,
s megszólal bennem ziláltan
a szókimondás a régi formában ./W.B.//Minden jog fenntartva/
- Csak szorongunk a csapásoktól
folyton dicsérünk kuszaságot
nyugtalan életünk földi lazulás
szép emberi érzelmeink hervadás .
S kivilágosodnak tükör szemeink
türelmesen az irgalmas Világon
már nem dicsérhetjük ősi diadalunk
büszke testünk már csak sorvadás .
Arcunkon lágyan torzul a mosoly
széltől kiszáradt cserepes ajkakkal
bölcs Világról értelmet álmodoztunk
de csak ostort fog ránk a szeles vihar.
És mindennek megvan a lényege
cselekedetteink oly kárörvendőek,
jut is marad is az emberi jóságból,
kígyó módra csúszik-mászik az élet .
Szemeink színében harcunk démonai
bölcsebbek,mint minden szent érzelem,
s ki tudja látjuk- e még el nem ért jövőt
ha közöttünk a szavak mind erőtlenek.
S majd testünk fecsegi léhaságaink
fennkölt beszédeink már érthetetlenek,
diadalunk már csak csalfa kuszaság
és megborzadunk ha mások is értenek./W.B./
- Oly más voltál , talán páratlan
útjaid fortyogtak keményen
bűnöket facsartam belőled tisztán
lazuló erőmmel, szégyenbe estem .
És szerény lélekkel követtelek,
akartam érezni magam embernek
de útjaink a hófehér méreg zászlója
alatt, rongyosan felettünk lengedezett .
És kérdem ma tőled biztos derűvel
más voltodnak titkos kanyarjaiban
sokszor lázadva keverted álmom,
s pokolra csaltad laza álmomat .
Most amikor már földön túl járunk
árulással vádollak szüntelen,
kivel szép időkben csatázni vágytam
ma kínálgatom némán kegyelmem .
Beburkoltam magam tükör rámába
könnyeimmel áztatom bösz haragom
fehér karjaimat égre szabadítom ,
s üdvözöllek forró kéjjel bolondul./W.B./
- Kötelékek tartanak keményen
kitervelt eszmék célok törvények,
körbeforog a világ maga körött ,
éhesen tapossa nekem is az ösvényt .
Váltott szárnyakon evezik sorsom
nehezült testtel keresem örömöm
bolond Világnak a maga törvénye ,
kering fölöttem az örök időkben .
S oly hatástalan minden fondorlat
becsapni Világot rossz gondolat
vezekelni lehet beszűkült erekkel
de szél viszi- hozza tépett tollaim .
Szívemben remegnek görbe érzések
súlyos ég alatt zsibongnak az érvek
és párolog minden a szűk égbolton
álmaim maradnak velem egy ponton.
S ha a szél tombolva meggyötör
dermedt Világomban fölcsap lángom
szikrákat csiholnék sok kis csillagból,
szivárvány színben feslene világom./W.B./
- Csonka Világnak rongyos határán
bozontos fák terpeszkednek,
jelzik a vonalat mi elválaszt minket
a lerombolt szikkadt egyenletben .
Késői vágyamban zavart bűnben
áthágom a határ minden sarkát ,
kegyelem kenyéren élek éhesen
hogy megtaláljam újra őrültségem .
Ki tudja valós-e meg vezeklésem,
bántó hangulatomban törekszem,
elfelejtett imámnak utolsó része
nem borzongatja utolsó beszédem .
Szeretnék számot vetni szüntelen
a késői bosszúvágyam szégyenén
tiszta szemekkel nézem a jövőt
a bozontos határ csak példakép.
Tévedésben vagyok önmagammal,
védelmemben szenvedek teherrel
mindenségemben csak műveltségem
zárja szívembe meggyőződésem .
A világ haszontalan ámokfutó,
kering velem becsípve ,részegen
szabadság vesztésem csupa szégyen
s várom győzelmem nevetségesen ./W.B./
- Most még forró a leheletünk,
ropogtatják forró csókjaink ,
árva egységben szorongunk
vörösre duzzadt ajkakkal.
Lehet ámokfutók délibábján
bársonyban dúl ölelkezésünk
kisírt szemeink imákat villognak
várjuk repdesve kegyelmünk .
Minden titok volt már bennünk
zavaros éjszakákon repültünk,
ki tudja hányszor megjátszottuk
ugyanazt mitől megrészegedtünk.
Most már fáj a szabad repülés
összeolvadunk forrón magunkba ,
s ha piheg ébredő lélegzetünk
játszódjuk szinte mindig ugyanazt
a reggeli friss álmok ébredő talányát
mi ringatja varázsban ébredésünk ,
vigasztalódunk egymás karjaiban
talán megtaláljuk magunk varázsát ./W.B./
Így kiszakad az idő perceiben
kakas szóra könnyen ébredünk
áthágva mindent ,vaskos ereinkben
vizet lüktet átlátszó szívünk .
És nyílnak Virágok, szinte hitetlen
oly átmeneti könnyű nem végleges
csak menetelünk virágporok között
üres napokban üres lesz menetünk.
És fogózkodunk egymás karjában
illetlenül , talán igen lázasan
igazolni próbáljuk a véglegest
izgalmunkban semmi sem valós..
De oly eleven lesz minden kinyílva
emberek majd egymáshoz bújnak,
a Férfi gőgösen vad türelemmel- a Nö eltapossa gögjét a Ferfinak.[W.B.]
a Nő eltapossa gőgjét a Férfinak./W.B./
- És ha boldogságom csak könyöradomány
és lepke szárnyon illatozik felettem,
ürességet fogok elgyengült kezemmel
de szárnyas paripával átutazom az eget.
Hol tündérek táncolnak ,színes koronákkal
hab selyem ruhájukból szikrák keringenek
és szállnak körülöttem édes aromákkal
kis pálcájukkal bennem bizsergést szentelnek.
S fodros ruhámban oly boldog vagyok,
talán megkereszteltek a tündér csemeték
arany szállak illatoznak selymesen fejemre
nem érzem hogy földi teremtés lennék.
Készakarva vagy talán földi jóságomban
én is tündérként énekeltem kedvem
árvaságom kemény sötét napjaiban,
szomorúan herdáltam eltévedt keservem.
Kéz a kézben a lenge tündérlányokkal
hagyom ámítani magam oly ártatlanul,
hagyom feneketlen üres világom másnak
és elejtem vad táncom a tündér világon. ./W.B.
- Verejtékeztem fájdalmam egyenletén,
dühöngő álmaim nem voltak végzetesek
lehet törékeny a szívem belső része,
szabadulnom kellett lüktető erekkel.
Hosszú az út az értelmem vonalán,
termékeny zsákmányaim nőnek halommal
védtelen testem zárt vonalak ábrándja
és zarándokolok rózsafüzérrel a pusztán.
Most hogy ártalmatlan kemény ébredésem,
nem hagyom feldúlni érdemelt háborúm
szabadság vágyamban törlesztek sajnálatot
várom hogy ülepedjen elvesztett reményem.
Voltam ágról szakadt, veresség áldozata
háborúmat csak győzelemnek szántam,
s ha vér tódult szent agyam üres terére,
inamba szállt csepp , rongyos bátorságom.
Kényelmes a létem, szabadságom szüntelen
várom hagyatékom megérdemelt sikerét
gonosz álmaimban,szemet- szemért vettek
összetákolt, bőséggel ruházott lelkeknek./W.B./
- Vártalak a kifakult estben,
nagy terveket büszkén szőve,
és bevallom bátor szívvel
vágy vihara dúlt lelkemben .
És vártalak a dombvidéken
kezemben elhervadó virágok
homlokomon gyűrött ráncok,
csend és sóhaj szenvedésem.
Minden gondom feléd repdes
nyári estben duzzadt álmon
kezemből a gyenge szirmok,
porba hullnak észrevétlen.
És úgy vártalak forróságban
hebegtem csóktalan imáimat
nem ismeretlen bűnös akaratod
de köszönőm hogy várhattalak.
Magamban legyőzötten suttogom
bár ne is lettél volna sohasem,
kérdésem csupa gyenge fájdalom
ha vétkeztem alázattal megbocsájtok./W.B./
- Kinyújtott karomon szánalom
szívem súlya inog alatta,
közönyösen kattannak az órák,
reám való tekintettel halkabban.
És szédülök mint a körhintában,
ha ajkad merészen lankad
félszegen mozgok behunyt szemmel,
sóhajtó lelkemen fáradt unalom.
Tudom sosem lesz éber figyelmed
sajnálatos módon másra tereled ,
s kimondott szavaim perceit élccel
átváltoztatod egy víg legyintéssel .
Tudod volt egy érzés mi jelezte,
sosem lesz hosszú boldogságom
csöndben babrálok hatalmamon
a megunt percek csöndességében
s hogyha fáj az érintésem kedves
ne húzd karod messzire tőlem
arany rabságom kálváriája önzetlen
szertelen ajkad csókja érzéketlen.
Ily fáradtan oly könnyű az álmom,
elhessegetem a csöndes hallgatásom
s halkan fodros zsebkendőm keresem
ahogy hátat fordítasz közönyösen./W.B/
- Mi lesz velünk e furcsa létben
ha rozoga ,sántító napok keményen
őrlik az örömök hangos mosolyát
s vért fakasztanak kötözött sebeken.
Oly bánatos a düledező életünk
hánykolódnak érzéketlen undorok
ég és pokol együtt összefogottan
megtervezik utolsó végszavunk.
Mert bús harcok temetője a Világ,
emberi testek hamvadó emléke,
bilincsből szabadult színes érzelmek
megtépázott szenvedő lángoló tüze .
A föld abroszán piros rózsák
bolyongó lelkek utolsó szavát
magukba zárják jóságnak hatalmán
szilárdan a béke szürkés rácsain.
Hódolva állunk a zsongó viharban
szemünkben istenek vad szeme
ajkukon el nem suttogott halk imák
múlandó frigyben , szívek álmában.
Mert úgy fáj a szomjas türelem,
a vérrel tele sírt földnek avarján
egy Világ képe gyökerekbe mélyed
az örökös szomorú örvények felett .
S a törvények mik kergetik magukat
árnyakba fogózva meg- meg szakadnak
a gyógyító szerenád jövendőjében
halált gyalázva győztesen újulnak./W/B.
- Arasznyi időmbe minden belefért
utamat kerülgette a fakadó lét
bokros ,vidéknek száraz avarjában
lézengtem élve-holtan igazában .
Vágyamban vállaimon cipeltem terhem
mi semmibe hullott és idegen lett
gondjaim keresztjén összekuszálva
zavartan kerestem a hontalan utam.
És keringek körbe élet küldetésemben
utam keresem a céltalan menetben
horzsolt tenyérrel homlokom simítom
félelemmel forog vágytól gondolatom .
Voltam múlt , jelen , s leszek holnap
nemlét csendjében zavartan turkálom
az örököt , miből egy van -a szánalom
de csak kóstolgatom létező bánatom .
Mert kifogytam már tündéri tettekből
magányomat sajnálattal szövögetem
türelmetlenül kutatok az emlékekben
illatozó estéknek bizalmas csendjében./W.B./
- Évek múlva talán újra
értéke lesz majd múltamnak,
székre dobott ruhák illata
őrzik sifonba tett levendula
illatos ,hasító szagát
melytől molyok szállnak tovább
és akkor majd én tartok ám,
improvizált, legostobább
feleletet, kérdésedre válaszolva,
miért nem hordok fehér ruhát ?
És figyelem az ostoba némbert
aki testét francos cicomába teker ,
hogy elrejtse a gyalázatát
léha szavak bő alázatát ,
mert az új divatban új az élet
s keres magának új szent hitet .
Mert zárda lakat mindig gyenge
bárhogy is nézem töprengve,
lesz még újra az élet zsenge
hogyha ruhát old a szende?
Vagy talán mint kard pengéje
hegyesre húzza ki magát
s föltesz szemérmetes álcát
megdöbbenve hogy eltévedett .
Vannak dicső percek sora
amikor a test, s a ruha ,
csak a díszeknek kócos rongya
ezert szebb az ifjúkora
annak aki merész tettel,
zárda ajtót nem reteszel,
s meztelenül sorsnak álmán,
várja hercegét pej paripán./W.B/
