kitárva szélesre szárnyaid ,
zöld lombok közt kergetőzni
és apró harmatként remegni
felhős kék ég alatt pihenni
hátra hagyni a vadság szavát
kitörölni az emlék hangját
mint meghitt barát,szeliden
akarok lenni lelkedben.
Ne remegjen az ég haragja
ha nevemet vadul kiáltaná
a levert láncnak lakatja,
mi zörejjel testemre hullna,
lelkemnek lágy pehely tolla
felrepülne, énem hangja
dalra kélne ,testem szava
feszülten ,éberen ,csendben
megpihenne.
Továbbra is csillagod leszek,
nyár éjjelen halk árnyékod,
sötétben a fénysugarad ,
szépséged és csak te magad,
de ne a szennyek medrében,
testetlenül kísértve,csak
alakból ép szívvel,emlékedben
hűségesen ,de névtelen
büszkén,s szenvedélytől
védetlen ;
ez legyek neked örökben.
És ha majd üres a kalitka,
a sóhajod árnyán,
bánatod hulljon a semmibe
az ég aranyán,
mert lehet szabadon szeretni
széjjel szórt csillagok között ,
a bilincstől sebes lelkem sírni
és barátként áldani
megtört szívvel,
nekem már csak ez marad
a lehetetlen szabad.
Dacos kedveddel visszacsalsz
vérröggé alvadt haraggal,
de én mégis újra kezdeném,
büszkén fel emelt fejjel
menekülnék sebekkel,
mert gyötrelmes a jelen kínja,
újra szabadnak edzem magam ,
a végtelen harc továbbra tart
a kinti-benti szerelem miatt.[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése