telnek percek,hosszú évek,
ostoba értelmek
míg duzzadnak bennem,
tomboló féktelen viharok
mély sebeket hagyva
és szédülten
mámorok csöndjében remegek.
Áttetsző bőrömbe befurakodott,
a végtelen nincstelenségben
kis nefelejcs illatok,mik
ölelnek pihegve szerelmet,
míg zsúfolódnak alkonyok,
tébolyban merengek
percek percében,
mert mind elsuhantak,
féktelen mellettem.
A sok ezer lihegő érzelmek
fáradt ölelésbe hullnak
lengő vágyakba ,
könyörtelen sürü homályba ,
csókok halmozódnak ,
mik bátran dalolnak.
Mert valami bús igézet
fogja lelkem,
lehunyt szemeim bágyadtak
és nincs erőm,hogy kiejtsem,
édes neved,
csak altató dalok csöndjében
konganak
a fénylő csillagok remegő dala
és csak tépődöm,
mert ajkamnak könnyű csókja
hűsen megmozgat
és úgy muzsikál hangom
a csöndes simogatásban ,
míg borongós múltamban állok,
döbbenten,
várva,a kitervelt világom .[W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése