szívem halkan morajlik,
és vad bomlása vér ereimnek,
ezer formában rámtekeredik.
Elsuhognak sötét bomlások,
tekervényednek sárga hajnalt,
s fényt, mely tündöklik kéken
fellélegzik ,hogy égbe elérhet..
O ,de csábos a nyári levegő
kinyílnak szeszélyek örvénye,
s mámorban zengik a halandó,
megrázó vad gyönyörűséget.
És minden úgy leng,perceket
mennydörgésnek laza csöndjében
fátyolosan villámok cikáznak ,
megállnak vágyak merengésében.
Bolyongok láthatatlan ösvényen,
tenyeremben tartom a napsugarat,
zöld szememnek sárga tükrében,
megcsillan vágyamnak emléke.
Mert minden enyém volt,a nyárban,
féltettem szivóságom keménységét,
ma már csak lengek a fénnyel árván
és csodálkozok az aromák böségén.. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése