bár becsapódott a kapu régen
képed ,nem fakult meg a keretben
csak fél boldogság maradt bennem.
Lassan szállnak el az emlékek ,
nem kiáltozom ,de álmodok veled
ügyetlenül választottál engem
zsarnokká tett fájó gyöngédségem.
Bűntudattal töprengek,szó nélkül
miközben szívem dübörög hörögve
gyakran várom a vigaszt közönnyel
de a vágy egyre tétovázik felettem.
Bárhol vagy ,az idő nem hoz békét ,
csak ha szerelmed s ha vágyad kísér
majd mikor átérzed milyen az üresség
lehet egy apró tekintetem is sokat ér.
Bennem úgy élsz még , mint elején
kísértenek gyakran a régi őszi esték
itt vagyok csendben várom ölelésed
az őszi csendben minden belefér .
Ahogy múlnak évek lassan elfelejtlek ,
ahogy suhannak őszben vesző fecskék
észreveszed majd hogy egymagad leszel
akkor lehet utadon megfordulsz hazafele. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése