keserűséggel szívében
fájdalomra buzdítja haragját ,
szeme Iriszébe
friss törések szikráznak
öntudatlan ,
minden szív ütemében
arám zárlat kattan .
Volt és nincs időknek határán
még áll, mint szobor mereven
a kéj sóvárgása
s ki tudja melyik igében
torlódik varázsba
hogy olvadjon magába .
A tegnap még élt, hosszú mesébe
kerekítve önbizalmat,
a ma a csüggedés napja
s ki tudja meddig marja
savval átitatva
egyetlen bánatát .
Meddig tart a határ ,meddig él a hit ,
ki kit bolondít ?
S miért nem ordít
a messziségbe
egyetlen kiáltás
szenvedéssel teli ,
szégyenfolttal telve
mely bátorságra buzdit
hova tovább
határozottan ,
lesújtva azt ,kit bátorit. [W.B.]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése