sors társak lévén keserű utálat
hagyta nyomát szívben az öröklét
gyűlöljük egymást mint börtön őrt.
Csüggedve teszed rám érdes kezed
de már az sem szeret úgy ahogy rég
kínom a te kínod is egy sivár türelem
mi összeköti üres rongyos életünk.
Szobák ablakai zárva és száll a por
nem jön rád szerelem, sem az álom
csukott szemmel figyeled világod
egyikünk sem győzött ,csak a kor.
Időnként felvillan régi fiatalságunk
finom rózsaszínű bőr rugalmassága ,
vigaszod gyönyörű irigyellek ezért
nem érdekel szűkséges magyarázata.
Mondják hogy ez természetes elem
hosszú évek kimagyarázatlan ténye ,
az élet nem áll meg, másul, színesül ,
de mi maradunk rabok ketten, egyedül . [W.B.].
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése